2011. január 4., kedd

9. Guatemala, Honduras, Nicaragua, Costa Rica

          Dec 28-án este érkeztünk a Beliz – Guatemala határra. Sajnos az átkelő 18h-kor bezárt, így a legközelebbi falucskában vacsi, iszogatás, majd alvás következett. Reggel újult erővel vágtunk neki a hosszúra tervezett vezetésnek, gyors leperkáltuk a belépéshez szükséges összegeket, majd vamos. 
Minden országban személyenként és az autóra is külön kell fizetni, sőt vhol külön az országra specifikus biztosítást kell kötni. A közép amerikai országoktól nem várt, még európai viszonylatban is drága, viszont piszkos Beliz után Guatemala kellemes csalódásnak bizonyult. Gyönyörű dimbes-dombos, dzsungeles tájakon furikáztunk, öröm volt a vezetés.
A 3. olajcserénket egy benzinkút mellett abszolváltuk, ahol fiatal kölkök egyszerű autómosót és szervizt üzemeltettek. Akkor még nem voltunk tisztában a guatemalai árakkal, miután elárulták h. átszámítva kb. 600,- Ft-ot kérnek az olajcseréért és a külső, belső takarításért mosolyogva néztünk össze, gondolván h. jó helyen vagyunk.
A benzin ára kb 200,- Ft/l jött ki, ez Belizben 50,- Ft-tal volt drágább. A kocsi csillogását nem sokáig élvezhettük, takarítás után 20 perccel - utunk során az 1. komolyabb - eső tette csúszóssá a szerpentineket. Hondurasban a természet, az utak, falvak, városok, dolgos emberek látképe semmit nem változott, megszállottként róttuk felváltva a kilométereket a már jól bevált, 1 vezet, 1 navigál felállásban.
Szintén éjszaka értünk a Honduras – Nicaragua határra, számomra teljesen váratlanul. Bazsi volt a sofőr, én mellette elvileg navigáltam (gyakorlatban vmi filmet néztem laptopon), mikor egy falucskában bennszülöttek ugrottak az autó elé machete-kel. Bazsi lassított, azok kiabálva, kitűzőket mutogatva próbáltak meggyőzni h. ők a határőrség, a legjobb ha megállunk. Egyértelmű volt h. a mocskos, egyenruha nélküli turistavadászok csak kammerok, így továbbcsorogtunk vmi épülethez. A mókusok nem naon akartak lemaradni, így még a többiek az útlevelekkel és sokkolóval a zsebben elintézték az épületben a papírokat én machete-vel a kézben őriztem belülről a caravant. Utólag csak mosolygok és a fiatalkori Rambó filmekre fogom, de akkor végigfutott a gondolataimban h. lehet használnom kell a szeletelőt.
Nicaraguát is egy nap alatt lepörgettük, ha bármelyik fölött kidobnának ejtőernyővel, esélytelen lennék kitalálni h. a 3 országból melyikbe is csöppentem. Nicaraguában, Costa Rica határához közel egy Balatontól 10x nagyobb méretű tó húzódik, távolról kite-ozásra alkalmasnak gondolnám és visszafelé tervben is van annak tesztelése, viszont mint megtudtuk nem túl biztonságos. Az egyetlen édesvízhez is alkalmazkodott cápafaj él a tóban, mely Bikacápaként (Bullshark) ismert, a 3. legbarátságtalanabb cápának tartják.
Végre megérkeztünk Costa Rica-ba, éppen időben, dec. 30-án. A tervezett szilveszteri goa party-ról a szervezők háborúja miatt lemondtunk, ahelyett egy kis falut választottunk a Csendes Óceán partján a dzsungel szélén, a neve Montezuma.
Az egyébként csöndes települést megérkezésünkre már ellepték a turisták, kiadó hotelszobát helyben esélyünk sem volt találni. Hosszas keresgélés után a falutól 2km-re, a visszafelé vezető úton, a hegyekben sikerült egyet. Én továbbra is a kocsiban csöveztem éjszaka, az alvással semmi bajom nem volt, a tisztálkodás, medence, internet adta előnyöket meg a többieknek és figyelmetlen személyzetnek köszönhetően szintén élvezhettem. A hosszú, lassan törő hullámairól ismert partszakasszal nem tudtunk betelni, órákon át vitettük magunkat rajtuk. Az enyhülést hozó záporok itt már mindennaposak voltak, a párás 30 fok fölötti hőmérsékletekben öröm volt a gyors égi zuhany. Tudtunkon kívül Costa Rica egyik legszebb partját találtuk meg, és ahogy a du. közeledett a partok és a 2 utcából álló település egyre zsúfoltabb lett a bulizni vágyó helyiek és a mindenfelől érkező turistáktól. Egy laza étteremben kajálva egyszer csak vékony, hosszú majmokra lettünk figyelmesek, a magas fákról mintha egy másik világból ugráltak volna a miénkbe, amilyen gyorsan megjelentek, olyan gyorsan tűntek el a semmibe az ajándék csemegék behabzsolása után.
A csemegékről jut eszembe, a különféle halakban itt dúskálnak a vizek, a tenger gyümölcseiből készült leves kihagyhatatlan ha itt jársz, de még jobb a Ceviche. A nyers halat (néhol cápahúst) citrusfélékkel leöntik, órákig hagyják hűtőben állni, majd apróra vágott hagymával, paprikával, sóval, borssal, varázslattal fűszerezik, mennyei manna. Az esti móka előtt pihenni próbáltam volna, mikor a kocsin kívül nyikorgásra lettem figyelmes. A zaj nem akart szűnni, ezért kirontottam a buszból, majd meglepetésemre egy motoros féregembert találtam a kocsi hátuljától pár méterre. Kérdeztem mit csinál itt az út szélén mindentől távol, a válasz az volt h. vár valakit. Gyanúsan meg volt ijedve így megvizsgáltam a kocsi hátulját ahol a rendszámtábla eléggé meg volt gyűrve. Nem voltam benne biztos h. ő volt, gondoltam ráfogom, hátha.
Ez van a rendszám fölött, ezért mérgesebb lettem volna :)
Zavart volt és sűrű bocsánatkérések mellet pattant a motorra és húzta volna a gázt, de elkaptam a csuklóját. Többen kijöttek a hotelből a hangzavarra, először gondoltam rendőrt hívok, majd a füles tűnt volna jobb ötletnek. Visszarángattam a rendszámhoz, ahol próbálta jóvá tenni a hülyeségét, miszerint meghúzta a csavarokat. Ekkora már Bazsi is megjött, csodálkozva figyelte az egyoldalú beszélgetést. A dühöm útközben elszállt, szerencsétlen nem hiszem h kicsit is felfogta mekkora bajt csinált volna, neki csak egy szép rendszám volt. Arra gondoltam h. Mercedes jelet én is törtem le gyerekként, utána napokig evett a bűntudat, talán tényleg megbánta ő is. Megbékéltem, elzavartam. A faluban az út nem igazán parkoló turistaautóknak lett kitalálva. 40fokos lejtő, ha a falu egyik végében az út egyik oldalán parkolni kezdenek, már csak egy szabad sáv marad és a szemben haladó járműveknek esélye sincs elmenni egymás mellett. Ez pont így történt, ráadásul mi voltunk a trafik közepében és indulhatott a tolatás az egész mögöttünk jövő sornak. Kb. 20 perc volt ez a történet, mindenkinek egyenként kellett szólnunk h hátrafelé van a megoldás. Idegtépő volt, de így is naon összehangoltan csinálta a rendőröket helyettesítő kis csapatunk. Kb 1 óránk maradt éjfélig, gyorsan feltankoltuk a púpjainkat alkohollal, bedeszkáztuk az időközben bukkanók, vagy rosszakaró által betört oldalsó nagy ablakunkat, majd irány a part.
Az ünneplő fiatalok mindenhonnan tódultak a széles partra.
Sorban hatalmas tüzek gyúltak, látványos tűzijátékok tánca röpködött, a tűzzsonglőrök és vízben meztelenül lubickoló hippik egyvelegének látványa járta át az éjféli jókívánságok hangulatát. Du. azt gondoltam nem szeretnék mást csak pezsgőt és virslit éjfélkor, viszont reggel 9-kor még azon kaptuk magunkat, h pezsgőt és virslit elfelejtve önfeledten mókázunk az út közepén. A számtalan parkoló autó közül már csak a Chevy állt az eredeti helyén, kiürült a falu és csak a takarítók tették a dolgukat, mi is pihenni mentünk. Még aznap du.  továbbindultunk Costa Rica partjain, leginkább céltalanul. Kriszta most vezette először a caravant, hozzánk képest, abban a másnapos/aznapos állapotban a teljesen friss jogsijával még mindig naobb biztonságban voltunk, ügyesen szlalomozott a buckás utakon. Egyszer csak Attila menet közben bejelenti h. stopposokat veszünk fel, Kriszta megáll és hirtelen beugrik 2 fiatal. Éppen akkor naon hiányoztak, nem igazán örültem már így sem, nemhogy mikor pár másodperccel később felugrott a többi, összesen 8-an. Vidám és kedves kis társaság volt, akik véletlen stoppoltak pont egy rakáson és kapva kaptak mind az alkalmon. Volt köztük helyi, nicaraguai, mexikói és francia.
Sajnálatukra sokáig nem szólt a jegyük, fél óra együtt zötyögés után, meglátva egy hegyekkel körbevett mesés öblöt lehorgonyoztunk és búcsút intettünk nekik. A térdig érő vízben lubickolva zenére lettünk figyelmesek ami a helyiek párszáz méterrel arrébb tartott fiesztájából szűrődött. Utcai sütögetők, élőzenére táncoló fiatalok, visítozó gyerekek feleltek a jó hangulatért. Attilával röpisek közé csatlakoztunk, igényes játék kerekedett az ügyes helyieknek köszönhetően. A mozgó árusoknál a töpörtyű is a menüben szerepelt, sosem volt a kedvencem, de az otthoni íz elcsábított amit utólag nem bántam meg. Rövid esti vezetés után egy ranch mellett aludtunk a kocsiban a többiek bánatára. Mellettünk kisrepülő szállt fel, lovak nyerítettek, majmok bőgtek, de a füldugó most is jó szolgálatot tett. Reggel az ország szívében magasodó Arenal vulkán melletti hosszanti tóhoz indultunk. 
Attila utánaolvasva megtudta h. szinte állandóan brutál szeles, talán kite-ozásra alkalmas. Du. értünk a helyre, viszont a déli részén esélytelen volt a tóba bejutni és körbe is hegyek szegélyezték. A terv az volt h. megkerülve talán találunk egy bejutásra alkalmas placcot. Estére a tavat megkerülni nem sikerült, viszont vhogy visszaértünk a kiindulási pontra.
Egy étteremben vacsi, majd megtudtuk h mindössze 2 strandolásra alkalmas öböl van a tavon, ott talán van esélyünk kite-ozni. Este még megkerestük, reggel kb. 60-70 km/h sideshore ébresztett. Az étteremben még elmondták h. krajcolni kötelező, mert ha befúj egy a párszáz méterrel távolabbi öbölbe, ott lehet h 4-5 méteres krokodilok fogadnak és körbe fák, sziklák, kijutni ernyővel lehetetlen. Nem túl kecsegtető, nekem ennyi elég is volt a jóból. 
Reggel még Attila halva született próbát tett a bejutásra, majd megcéloztuk a vulkán melletti meleg vizű patakot (hot spring), amiről mások ódákat zengtek. Elég sok hot spring van a vulkánok környékén, de a szemfüles hotelek lecsapnak a legszebb részekre, körbeépítik így nagyjáért horror árakat kérnek h. bejuthass. A helyiek segítségével viszont egy gyönyörű patakra bukkantunk, kb. 40 fokos víz, ami a hegyek közti párás, 20 fokos levegőben ideális volt. Az eső is eleredt, a dzsungelben kanyargó kristálytiszta patak ontotta magából a gőzt. A körülvevő erdő átláthatatlan, indák lógnak le a magasból, madarak repkednek, papagájjal nézünk farkasszemet 10 méterről, leírhatatlan a nyugalom, órákon át töltődtünk.
Az aktív vulkán ezen a héten elég visszafogott volt, így az éjszakai láva nézést kihagytuk.
Egy napot még időztünk a közeli Fortuna városban, ahol megcsináltattuk a betört ablakot, kívül belül kitakaríttattuk a caravant, majd ismét úton voltunk. A hegyek közti kanyargós úton szemet gyönyörködtető az utazás, folyamatosan vmi csodába botlunk. Ilyen volt ez a Gato Solo nevezetű kis majom – mosómedve keverék is, amik az úton rohangáltak és később egy út melletti kolibri parkot fedeztünk fel, ahol a szinte követhetetlen gyorsaságú madárkákat szabadon lehetett tízesével megfigyelni méterekről. A varázslat vmi fellógatott itató volt, ahol sztem vmi kábítószeres nektárra szoktatták őket, így nem volt kedvük elhagyni a környéket.
Elvileg pillangók is kellett volna legyenek, de náluk az ideszoktató drog nem lehetett túl hatásos, mindössze 2 furit láttunk, ebből az egyik igen szőrössé változott ahogy meglátott minket :)     Na csá!