12. Welcome to Miami!

        A folyamatos meredek emelkedőt a caravan egyszer csak megunja és lepihen. Gyorsan meglett a hiba, a hűtővizet utántöltve már indulunk is tovább. A benzinnel is szerencsénk van, az utsó üzemanyag mutatót éppen elhagyva és felsóhajtva meglátunk egy benzinkutat, fellélegezhetünk.. Costa Rica fővárosát, San Josét az éjszaka közepén érjük el. A város több aktív vulkánnal szegélyezve egy kb 1200m magas fennsíkon terül el. Az éghajlata is ennek megfelelő, januárban van a leghidegebb, 19 fok ekkor az átlaghőmérséklet. Hajnalban nem árt egy vékonyabb takaró alváshoz, napközben rövid-gatya a viselet. A párás, csapadékos mikroklíma kedvez a mezőgazdaságnak, nem hiába világhírű a helyi kávé és kakaó, ezen kívül sokan foglalkoznak cukornád és banántermesztéssel. Mint egy helyi földbirtokostól megtudtam, az ültetvényeken dolgozók nagy része nicaraguai vendégmunkás, fillérekért csapkodják a nádat machete-vel 35 fok melegben, nem embernek való.

Nem véletlen adtuk fel a tengerpart közelségét és autóztunk az ország belsejébe, a célunk a lakóautó eladása volt. Több szempontból is ez tűnt a legokosabb döntésnek. Sokat időztünk Panamában, nagyon feszített lenne a tempó visszafelé. Az autóra ismét költeni kéne h. biztonságban tudjunk haladni. A gumikat már csak versenypályán tudnánk használni, a fékbetétek sikítanak, a szervó nyikorog, olajcsere esedékes és a kaszni több helyen kezd kinyílni, egy esőzés után még fél napig folyik belőle a kóbor víz. USA-ban a túlkínálat miatt töredékét kapnánk, mint amennyiért itt kínáljuk a kereskedésekben. Egy gyorskajálda előtt megalva reggel a nyakunkba vettük a várost, kereskedésről kereskedésre jártunk. A kb 20. visszautasítás után lehangolva megbeszéltük h. még egyet bepróbálunk, ha nem akkor lemondunk a tervről és folytatjuk a vezetést. Mit gondolsz?! :) Magasról indítottuk az árat, a dealer pedig nagyot alkudott, de még így is besz ár fölött voltunk!!  A kitételünk már csak az lett volna h. 2 nap múlva köttessen az üzlet. Attila kinézett egy völgyhidas bungee jumping mókát és azt akár az üzlet rovására sem hagytuk volna ki. Úgy hirdették magukat h. a legmagasabb ugrási lehetőség Közép Amerikában. Naon ráizgultunk, már a kamerák és fényképezők kiosztását beszéltük amikor a regisztrációs helyre érve sajnálattal tapasztaltuk hogy minden zárva. Netet keresve és informálódva egy közeli hotelbe vezetett az utunk. Megtudtuk h. az ugrást az állam beszüntette, viszont a hely szépségének varázsa nagyban kárpótolt.

A hegy tetején, rendezett, dzsungelszerű környezetben egymástól jócskán elszigetelve vannak a bungalók, az étteremből gyönyörű kilátás, pálmafákkal szegélyezett medence, jakuzzi. Másnap reggel megtudtuk h. fél óra gyaloglás után a hegy aljában 100m magas vízesés vár minket. A lezúduló vízfüggöny alatt mintha 1000 tűvel szurkálnának, először izgalmas majd kellemes az érzés, soha rosszabb masszázst.

Du. elhagytuk a paradicsomot és beköltöztünk egy a reptérhez közeli pokolba. A mobil otthonunkból mindent átpakoltunk a csöves motelbe. Egyébként is alig volt hely a szobában a francia és az emeletes ágy mellett, a cuccainktól viszont lépni nem lehetett, ráadásul mivel a bőröndjeinket Floridában hagytuk, minden szanaszét, zacskókban hevert.

A pakolás után Attilával visszamentünk a kereskedésbe, 50-50%-ot adtunk volna rá h. még mindig kelleni fog nekik az RV a megállapodásunknak megfelelően. Mint kiderült, számukra nem volt kérdés. Elmentünk az ügyvédjükhöz és a szerződés aláírása után frankón leperkálták a zöldhasúkat. A hotelben nagy volt az öröm, reggelig tartott az ünneplés.

A feleslegessé vált dolgaink egy részét eladtuk a helyi recepciós fiúnak (szörfdeszka, horgászbot), a másik részével a tulaj néninek fizettünk a hotelszobáért (edények, kemping székek, konzervek), a megmaradt 10 liter benzinünkért cserébe pedig egy sokadik hónapban lévő terhes nő fuvarozott minket fél napig a kocsijával (bőröndöket és repjegyet vettünk). Jan. 28-án du. indult a gépünk Miamiba, a nonstop 10 naposra tervezett visszavezetést egy 3 órás repülőútra cseréltük. Azt hittük h. itt vége a kalandoknak és megpróbáltatásoknak, de gyorsan kiderült h. közel sem. Még a costa ricai motelben mindannyian ráálltunk az albérlet és bérautó keresésre, de vhogy mégse voltunk elég akkurátusak. A reptér melletti autó bérlő állomáson jött a hideg zuhany miszerint előre foglalás nélkül az egyébként is drága ár a csillagokba ugrik. Végül a maradék 27 nap helyett egyelőre 2-re béreltünk. Éjszaka 2h van, egy kis csutka autónk már van, viszont szállás még nincs, így egy közeli motelbe mentünk 2 kanyarral. Kriszta és Bazsi a motelben aludtak, mi a kocsiban próbáltunk. Reggel elkezdődött a hajsza egy aránylag elfogadható lakás után.

Eleinte kocsival jártuk az utcákat és gyűjtöttük a kiadó lakások telszámait, majd 10h-kor ki kellett pakolni a motelből így elfoglaltuk a szemben levő Dunkin Donuts fánkos lánc egyik egységét. Biztos tudjátok melyik az, az amcsi filmekben a rendőrök állandóan ilyen fánkokat túrnak papírzacsiból. Úgy éreztem magam mint mikor egy kisgyerek beszabadul a játékboltba, mindet akartam. Csokis, vaníliás, lekváros, színes cukorkával szórt, középen lyukas, teli, kicsi, nagy, mexikói és ducifeka által felszolgált, mind jó volt! Egész nap ott ültünk, 2-en a neten túrtuk a lakásokat és hívogattuk a tulajokat a részletek miatt a másik kettő pedig közben személyesen csekkolta őket. Nap végére úgy éreztem magam mint egy telefonközpontos és persze a fánkmérgezés jelei kezdtek megjelenni. Naon nem egyszerű lakást találni. Alapból iszonyat drágák az albérletek, éppen szezon is van, senki nem akarja 1 hónapra kiadni és ráadásul nem rögtön aznap.

Végül Attila egyik itt élő haverja a barátnője albérletét adta ki nekünk, persze nem a 8 szép szemünkért. Eleinte nem gondoltuk h. ilyen sokat adnánk lakásért, de a szükség diktált. Nappali + 1 szoba + konyha + fürdő + nagy erkély, szépen berendezve, szép kilátás, de az árát inkább ne akard tudni!

Már épp kezdtük belakni (vagyis kezdett visszaállni a lakóautóban már megszokott otthonos disznóól) és jól érezni magunkat a kényelemben mikor 2 nap elteltével a strandról hazaérve egy magyar nyelvű beszélgetésbe csöppenünk Attila és egy fiatal pár között.

Mint kiderült, ők a főbérlők és a gondnok szólt nekik h idegenek (mi) járkálnak a lakásban. A helyzet elég ratyi, a pár ocska méltán mérges h. idegenek vannak náluk, mi szintén h. fizettünk a lakásért és most mégis ki vagyunk dobva és az albérlő csaj szintén, velünk együtt őt se látják itt többet szívesen. 17h körül lehetett, estig kaptunk haladékot kiköltözni. A strandról hazafelé még a vacsorát tervezgettük, most már aludni se tudunk hol, változnak a dolgok :). Ismét lázas keresgélés kezdődött, aminek a vége az lett h. 22h-ra jött értünk egy itt élő orosz nő aki átvitt minket a kiadó lakásába.

A kecó a még éppen elfogadható kategóriába sorolható, viszont az ára még az előzőnél is jóval drágább. Miután bepakoltunk a nő közölte hogy a megbeszélteken felül még az áramért is külön kell fizetni, ráadásul csak kb-re tudja megmondani h. az mennyi lesz, vagyis kiszámíthatatlan, amit a kaucióból fog levonni. Szerződés persze nem volt nála az összeget pedig előre kérte. Nem nagyon akart összeállni a történet, hosszas veszekedés után egy gyors szerződésfélét rittyentett a „hölgy”, majd nagy-duzzogva kifizettük. Azóta  szinte csak medencézünk, barnulunk és erőt gyűjtünk a hátralevő pár hétre tervezett mókákhoz.


http://www.youtube.com/watch?v=-RzLrau1-Ow