12. Welcome to Miami!

        A folyamatos meredek emelkedőt a caravan egyszer csak megunja és lepihen. Gyorsan meglett a hiba, a hűtővizet utántöltve már indulunk is tovább. A benzinnel is szerencsénk van, az utsó üzemanyag mutatót éppen elhagyva és felsóhajtva meglátunk egy benzinkutat, fellélegezhetünk.. Costa Rica fővárosát, San Josét az éjszaka közepén érjük el. A város több aktív vulkánnal szegélyezve egy kb 1200m magas fennsíkon terül el. Az éghajlata is ennek megfelelő, januárban van a leghidegebb, 19 fok ekkor az átlaghőmérséklet. Hajnalban nem árt egy vékonyabb takaró alváshoz, napközben rövid-gatya a viselet. A párás, csapadékos mikroklíma kedvez a mezőgazdaságnak, nem hiába világhírű a helyi kávé és kakaó, ezen kívül sokan foglalkoznak cukornád és banántermesztéssel. Mint egy helyi földbirtokostól megtudtam, az ültetvényeken dolgozók nagy része nicaraguai vendégmunkás, fillérekért csapkodják a nádat machete-vel 35 fok melegben, nem embernek való.

Nem véletlen adtuk fel a tengerpart közelségét és autóztunk az ország belsejébe, a célunk a lakóautó eladása volt. Több szempontból is ez tűnt a legokosabb döntésnek. Sokat időztünk Panamában, nagyon feszített lenne a tempó visszafelé. Az autóra ismét költeni kéne h. biztonságban tudjunk haladni. A gumikat már csak versenypályán tudnánk használni, a fékbetétek sikítanak, a szervó nyikorog, olajcsere esedékes és a kaszni több helyen kezd kinyílni, egy esőzés után még fél napig folyik belőle a kóbor víz. USA-ban a túlkínálat miatt töredékét kapnánk, mint amennyiért itt kínáljuk a kereskedésekben. Egy gyorskajálda előtt megalva reggel a nyakunkba vettük a várost, kereskedésről kereskedésre jártunk. A kb 20. visszautasítás után lehangolva megbeszéltük h. még egyet bepróbálunk, ha nem akkor lemondunk a tervről és folytatjuk a vezetést. Mit gondolsz?! :) Magasról indítottuk az árat, a dealer pedig nagyot alkudott, de még így is besz ár fölött voltunk!!  A kitételünk már csak az lett volna h. 2 nap múlva köttessen az üzlet. Attila kinézett egy völgyhidas bungee jumping mókát és azt akár az üzlet rovására sem hagytuk volna ki. Úgy hirdették magukat h. a legmagasabb ugrási lehetőség Közép Amerikában. Naon ráizgultunk, már a kamerák és fényképezők kiosztását beszéltük amikor a regisztrációs helyre érve sajnálattal tapasztaltuk hogy minden zárva. Netet keresve és informálódva egy közeli hotelbe vezetett az utunk. Megtudtuk h. az ugrást az állam beszüntette, viszont a hely szépségének varázsa nagyban kárpótolt.

A hegy tetején, rendezett, dzsungelszerű környezetben egymástól jócskán elszigetelve vannak a bungalók, az étteremből gyönyörű kilátás, pálmafákkal szegélyezett medence, jakuzzi. Másnap reggel megtudtuk h. fél óra gyaloglás után a hegy aljában 100m magas vízesés vár minket. A lezúduló vízfüggöny alatt mintha 1000 tűvel szurkálnának, először izgalmas majd kellemes az érzés, soha rosszabb masszázst.

Du. elhagytuk a paradicsomot és beköltöztünk egy a reptérhez közeli pokolba. A mobil otthonunkból mindent átpakoltunk a csöves motelbe. Egyébként is alig volt hely a szobában a francia és az emeletes ágy mellett, a cuccainktól viszont lépni nem lehetett, ráadásul mivel a bőröndjeinket Floridában hagytuk, minden szanaszét, zacskókban hevert.

A pakolás után Attilával visszamentünk a kereskedésbe, 50-50%-ot adtunk volna rá h. még mindig kelleni fog nekik az RV a megállapodásunknak megfelelően. Mint kiderült, számukra nem volt kérdés. Elmentünk az ügyvédjükhöz és a szerződés aláírása után frankón leperkálták a zöldhasúkat. A hotelben nagy volt az öröm, reggelig tartott az ünneplés.

A feleslegessé vált dolgaink egy részét eladtuk a helyi recepciós fiúnak (szörfdeszka, horgászbot), a másik részével a tulaj néninek fizettünk a hotelszobáért (edények, kemping székek, konzervek), a megmaradt 10 liter benzinünkért cserébe pedig egy sokadik hónapban lévő terhes nő fuvarozott minket fél napig a kocsijával (bőröndöket és repjegyet vettünk). Jan. 28-án du. indult a gépünk Miamiba, a nonstop 10 naposra tervezett visszavezetést egy 3 órás repülőútra cseréltük. Azt hittük h. itt vége a kalandoknak és megpróbáltatásoknak, de gyorsan kiderült h. közel sem. Még a costa ricai motelben mindannyian ráálltunk az albérlet és bérautó keresésre, de vhogy mégse voltunk elég akkurátusak. A reptér melletti autó bérlő állomáson jött a hideg zuhany miszerint előre foglalás nélkül az egyébként is drága ár a csillagokba ugrik. Végül a maradék 27 nap helyett egyelőre 2-re béreltünk. Éjszaka 2h van, egy kis csutka autónk már van, viszont szállás még nincs, így egy közeli motelbe mentünk 2 kanyarral. Kriszta és Bazsi a motelben aludtak, mi a kocsiban próbáltunk. Reggel elkezdődött a hajsza egy aránylag elfogadható lakás után.

Eleinte kocsival jártuk az utcákat és gyűjtöttük a kiadó lakások telszámait, majd 10h-kor ki kellett pakolni a motelből így elfoglaltuk a szemben levő Dunkin Donuts fánkos lánc egyik egységét. Biztos tudjátok melyik az, az amcsi filmekben a rendőrök állandóan ilyen fánkokat túrnak papírzacsiból. Úgy éreztem magam mint mikor egy kisgyerek beszabadul a játékboltba, mindet akartam. Csokis, vaníliás, lekváros, színes cukorkával szórt, középen lyukas, teli, kicsi, nagy, mexikói és ducifeka által felszolgált, mind jó volt! Egész nap ott ültünk, 2-en a neten túrtuk a lakásokat és hívogattuk a tulajokat a részletek miatt a másik kettő pedig közben személyesen csekkolta őket. Nap végére úgy éreztem magam mint egy telefonközpontos és persze a fánkmérgezés jelei kezdtek megjelenni. Naon nem egyszerű lakást találni. Alapból iszonyat drágák az albérletek, éppen szezon is van, senki nem akarja 1 hónapra kiadni és ráadásul nem rögtön aznap.

Végül Attila egyik itt élő haverja a barátnője albérletét adta ki nekünk, persze nem a 8 szép szemünkért. Eleinte nem gondoltuk h. ilyen sokat adnánk lakásért, de a szükség diktált. Nappali + 1 szoba + konyha + fürdő + nagy erkély, szépen berendezve, szép kilátás, de az árát inkább ne akard tudni!

Már épp kezdtük belakni (vagyis kezdett visszaállni a lakóautóban már megszokott otthonos disznóól) és jól érezni magunkat a kényelemben mikor 2 nap elteltével a strandról hazaérve egy magyar nyelvű beszélgetésbe csöppenünk Attila és egy fiatal pár között.

Mint kiderült, ők a főbérlők és a gondnok szólt nekik h idegenek (mi) járkálnak a lakásban. A helyzet elég ratyi, a pár ocska méltán mérges h. idegenek vannak náluk, mi szintén h. fizettünk a lakásért és most mégis ki vagyunk dobva és az albérlő csaj szintén, velünk együtt őt se látják itt többet szívesen. 17h körül lehetett, estig kaptunk haladékot kiköltözni. A strandról hazafelé még a vacsorát tervezgettük, most már aludni se tudunk hol, változnak a dolgok :). Ismét lázas keresgélés kezdődött, aminek a vége az lett h. 22h-ra jött értünk egy itt élő orosz nő aki átvitt minket a kiadó lakásába.

A kecó a még éppen elfogadható kategóriába sorolható, viszont az ára még az előzőnél is jóval drágább. Miután bepakoltunk a nő közölte hogy a megbeszélteken felül még az áramért is külön kell fizetni, ráadásul csak kb-re tudja megmondani h. az mennyi lesz, vagyis kiszámíthatatlan, amit a kaucióból fog levonni. Szerződés persze nem volt nála az összeget pedig előre kérte. Nem nagyon akart összeállni a történet, hosszas veszekedés után egy gyors szerződésfélét rittyentett a „hölgy”, majd nagy-duzzogva kifizettük. Azóta  szinte csak medencézünk, barnulunk és erőt gyűjtünk a hátralevő pár hétre tervezett mókákhoz.


http://www.youtube.com/watch?v=-RzLrau1-Ow

11. Hullámszörfizmus

       Pedasi nem túl nagy falu, de szinte minden megtaláhlató, élelmiszerbolt, benzinkút, szörfbolt és néhány étterem. Vacsorázni készültünk amikor egy kajálda előtt megállva leszólított egy helyi gringó. Az autónkról és az utunkról érdeklődött, mellékesen megemlítettük h. a lakóautó eladó. Azonnal hívta egy szintén itt élő amcsi barátját és könyvelte h. megvan rá a vevőnk. Greg 1. látásra beleszeretett minden problémájával együtt.

Nem árultunk zsákbamacskát és neki is volt már 3 hasonló az USA-ban így tudta h. egy ilyen korú autónál nincsenek csodák. Beugrottunk a feleségéért és a már pizsibe bújt gyerekekért és Greg próbakört furikázott. A gyerekek mintha Disneyland-ben lettek volna, olyan jól érezték magukat. Egyik ágyról a másikra ugráltak és húzgálták apa nadrágját h. vegye meg. Greg egy hét haladékot kért tőlünk még befolynak a pénzei és elmondta 5x, hogy ne adjuk el másnak, neki ez kell! Bármennyire is szimpatikus volt Pedasi a maga egyszerűségével, szél hiányában a nem túl messze fekvő Playa Venao felé borítottunk. Először nem volt túl meggyőző a település mérete, el is mentünk véletlen mellette, majd visszafordulva és a partra érve mindannyian elcsodálkoztunk a szépségén.

Kb 2km hosszú dombokkal, pálmafákkal szegélyezett öböl, a közepén 2 nyitott pálmatetős étterem, az egyikhez hotel is társult és ezek mögött még elszórva pár egyszerű házikó, nyugalommennyország. Ezekben a forró  térségekben a lakóházakat nem bonyolítják túl, az üvegablak eladás nem lenne nyereséges vállalkozás, mindegyiken átfúj a szél. Az óceán látványa olyan mintha egy mérnök ülne vhol elbújva és mértani pontossággal tervezné, meghatározott időközönként indítaná a hosszan elnyúló, lassan törő hullámokat.

A folyamatos elfújó szél miatt, pici, köztes hullámok nincsenek, a víz tükörsima lenne alapból. A szörfözés ezen formáját még nem próbáltam, távolról elég nyuggernek tűnt, de miért ne alapon befizettünk 1h oktatásra. A tanárunk egy 18 év körüli fekete fiú, Triko nevezetű, látszik a testfelépítésén és az unott képén h. ügyes szörfös, viszont egy szót se beszél angolul, mi még mindig hasonló szinten vagyunk a spanyollal. A homokba 10 percig gyakoroltuk az alapokat, lefekszel a deszkára, amikor jön a hullám gyorsúszásba evezel előtte 4-5-öt és karral kinyomva először a mellkasod, felpattansz a szörfre és csúszol oldalra a hullám törése előtt.

Egyszerűnek tűnt a móka, mentünk is be a derékig érő vízbe. Megkülönböztetnek rövid és hosszú deszkát (short, longboard), valamint puha szivacsos anyaggal borított és belül hab, kívül üvegszállal borított deszkákat (soft, hardboard). Persze mi hosszú, szivacsossal kezdtünk (annál könnyebb felállni és egyensúlyozni rajta, minél nagyobb felületen oszlik el a súly). Attilának és nekem is van némi deszkaérzékünk, szerencsére fél/fél óra gyakorlás után a kisebb hullámokon vígan csúszkáltunk 3km/h csúcssebességgel J. Az önbizalommal nincsenek bajaink, a rövid gyakorlás után kb. úgy gondoltuk h. ezt a sportot kipipáltuk.

Akkor még nem naon vágtuk h. az apály és dagály játékának túl sok köze van a hullámok méretéhez, gyakoriságához, törésének idejéhez. Később jöttek a bajok, gyorsan kiderült h. egy normális méretű deszkára felállni nem is olyan egyszerű, sőt a problémák már sokkal előbb kezdődnek.

Addig is kihívás eljutni h. az ember a szörfön fekve beevezzen a nem játszi-hullámok töréséig. Szakaszokat tudnék felvázolni az 1. próbálkozásaimból, mikor még 0 tiszteletet tanúsítottam a hullámok és a sport felé:

- Úúú, de-jól tolják ezek a csimpik, ez nekem is simán fog menni (a bennszülöttek kb. a hullámokban fogantak, előbb tudtak surf-özni, mint járni).

- Hoppá, már nem ér le a lábam, viszont a hullámok egyre nagyobbak és mindegyik centrifugaként megforgat párszor, amennyit nyerek a beevezéssel, uannyit vesztek minden hullámtörésnél.

- Kínkeservesen bejutok a tutiba a hullámtörések elé, már alig kapok levegőt a sok evezéstől és hullámok által megforgatva a küzdelemtől. A Gregtől kapott, a haladók által használt (shortboard) kölcsöndeszka se épp a legmegfelelőbb hosszúságú számomra. Evezés közben is elég ingatag, mi lesz ha megpróbálok felállni rá...

- Rövid pihenő után és a kb. minden 3. tökéletes hullámot elkapó profik látványától felbuzdulva megpróbálok a hullámtörések közvetlen elejére helyezkedni. Mielőtt elkapod a hullámot kötelező jópár izmos karcsapással felgyorsulni h. az ne kígyózzon át alattad.

- Kb. 2h kínlódás után megvan az 1. hullám, hason vitetem magam közben az egyensúlyomat keresem, de az már rég sehol nincs, esélyem sincs felállni a deszkára. Minden egyes daráló után, levegőt kapkodva török a felszínre és mint ahogy a repülésben az időjárást, most a hullámok erejét sikerült egy életre megtanulni tisztelni.

- Csillogó szemekkel jövök ki az óceánból, persze a sós víz is közrejátszik, de a sikertelenség ellenére naon megtetszik a móka.

Összességében kb. egy hetet töltünk el itt és a napi 3-4-5h  gyakorlás a végére meghozza az eredményt. A közepes méretű hullámok nagyját már elkapjuk, nem lehet megunni!

Az éttermekben dolgozók korosztálytól és nemtől függetlenül mindannyian űzik a sportot, felszolgáló, pultos, szakács, főnök. Azt már nemcsak itt, mindenhol megfigyeltük ebben a térségben, h bármilyen vásárlásnál, bolti, éttermi kiszolgálásnál jócskán vannak bajok. Maguktól meg nem kérdeznék h. szeretnél e vmit rendelni az étteremben, ha szerencsés vagy, talán elkaphatod a felszolgáló pillantását és szólhatsz neki h. legyen szíves odajönni, de inkább mintha ezt elkerülve még a tekinteted is kerülnék. Teljesen pénztárcabarátok, a mottójuk sztem: nem kell a pénzed, inkább hagyj békén! Az értetlenségük határtalan, 5x elmondasz egy egyszerű spanyol szót és csak néz rád h. nem érti, majd a 6.-ra beugrik neki és felkiáltva elismétli uolyan hanglejtéssel mint ahogy te elmondtad előtte. Íme egy légből kapott példa:

-          una cerveza porfavor! (egy sört lécci)

-          he?

-          cerveza!

-          no entiendo (nem értem)

-          cerveza, cer-ve-za, cerveeezaa, cerveza – már mutogatom is h. mit akarok

-          heee?

-          cerveza b..meg, nem érted???

-          áááá, cerveza?

-          cerveza, hogy nőjön köröm a ...ra!

A rendelt dolgokat teljesen véletlenszerűen hozzák ki időben, gyakran valamit elfelejtenek amit aztán lehet h. csak 4. rendelésre sikerül megjegyezniük. Attila szerint be vannak oltva vendéglátás ellen, viszont leg. ők jól érzik magukat ott. Az étteremben gördeszkáznak az asztalok körül, a fotelekben terpeszkedve beszélgetnek, dj (náluk: díjé) pulton keverik a zenét, énekelgetnek, ha pedig kezdődik a dagály ugrálnak a hónuk alatt a deszkákkal a vízbe. Kell egy pár nap h. mosolyogva tudjuk kezelni a helyzetet... Kriszti és Attila az egyik este tűzön milánóit főztek amihez Kriszti fát gyűjtött a parton. Már majdnem lehajolt a következőért, amikor Attila kiabált h. inkább nem kéne. Ez fürgélkedett ottan e:

Az ittlétünk alatt 2x voltunk két különböző városban bulizni, naon jól éreztem magam. Az öltözékeket nézve nincs márkázás mint nálunk (miből is tellene nekik...), viszont igényesen fel vannak öltözve, a lányok egzotikusan szépek alapból és csinosak is.

Nem viszik túlzásba a táncot, többnyire csak lötyögnek. A belépők 3-5usd között vannak, az italok ára minimálisan drágább mint a boltokban, egy helyi sör ára kb. 200,- egy vodka-narancs 300,- Ft.

Sajnos az autó eladással kapcsolatban naon elbizakodottak voltunk. Gregnek nem érkeztek be a pénzei (vagy nem is volt/lesz neki), a többi hirdetésünkre jelentkezővel - benne bízva - nem foglalkoztunk, az eladásra szánt időnk viszont letelt, így jan. 20-án elindultunk visszafelé az eredeti tervnek megfelelően. Azért nem ilyen egyszerű ám feladni a jó dolgokat, közel 300km vezetés után még egyszer megálltunk egy teljes napra Santa Catalina-ban szörfözni. Állítólag a legjobb panamai szörfös hely, viszont mikor mi voltunk sajnos nem voltak túl nagy hullámok.

Ettől függetlenül csúcs-szuper volt, szinte minden hullámot elkaptunk és a környezet mesébe illő. A kocsi eladását nem adjuk fel, alkoholos filccel nagybetűkkel hirdetjük a kocsi hátulján: SE VENDE. Jan. 24-én értünk a Panama-Costa Rica határra már rutinosan du., így kb. fél óra alatt letudtunk az átkelést. Az eladás miatt a főváros felé zötyögünk, mellékesen a Pan American Highway-en. Ez az út visz végig Közép Amerikán, gondolná az ember h. a 8 országot átszelő legforgalmasabb út biztos szuper minőségű, hááát nem éppen. Costa Rica-ban a hegyek közt haladva, meredek szikla/agyagfalakba vájt utak, a hágók közt kb. 50m széles gyors-folyású folyó kanyarog, a dzsungel élénkzöldre festi a tájat. A gyönyörködést kisebb ijedelem váltja fel mikor egyszer csak elfogy a szélső sáv, gondolom a nagy esőzések miatt a hegy egyik része néha megindul és azon a részen letarolva a növényzetet a hordalék a folyóban végzi az utunkkal együtt.

Az autózás folyamatosan meglepetéseket tartogat, a közel 30 fokos középhőmérsékletből most éppen 6 fok alá esett a higany szála. A majd 1h folyamatos emelkedés, 3000m szintkülönbség és lakatlan utakra nem igazán számítva most éppen üzemanyag gondokkal küzdünk és a hűtővizünk is elfogyott.
"A kaland csupán egy helyesen fogadott kellemetlenség. A kellemetlenség csupán egy helytelenül fogadott kaland." - a nagy okosságokért nem rajongok, de ez tetszik!

10. Panama

  Sokaknak feltűnt és „sztrájkoltak” h. a szokásosnál kicsit több idő telt el az utsó bejegyzésem óta, nem véletlen, hisz naon jó helyen vagyunk ahol még a ritka semmit tevés is üdítő.

...Costa Rica összességében gyönyörű, viszont az áraik nem túl barátságosak, így Panama meghódítása a köv. cél. A határon alvás után, jan. 5-én reggel meghökkenve vesszük észre h. az átkelni szándékozók sora anakondaként kígyózik az épületek körül, kb. 198.-nak állunk be.

Az nem lehet h. fél óra alatt egy tapodtat sem haladunk előre, itt vmi ku.a van a palacsintában. Bár a spanyol nyelvtudásunk már szinte tökéletes (hibátlanul rendelünk sört), az ablakra kiírt tájékoztatás - miszerint az elektromos hálózat meghibásodott és 14h-ig szünetel az ügyfélfogadás - még némi kihívást jelentett, akár héberül is lehetett volna. Mivel a costa ricai határon már átjöttünk, a panamai még előttünk volt, kicsit úgy éreztem magam mint a Terminál című filmben Tom Hanks a senki földjén, csak éppen kicsit menekült tábori körülmények között a néha poros, néha sáros gettóban. 12h kényszerpihenő után végre az eddigiekhez képest kifogástalan autóutak fogadnak. Persze csodák nincsenek (najó ritkán, lásd Mikulás), néha azért el-elfogy egy sáv és a szinte 51-es úthoz hasonló minőségből egyszer csak feneketlen kráterek nőnek a kerekek alá, de leg. lendületből tudunk haladni. Szinte megállás nélkül 500km-t vezettünk melynek a jutalmát rövid alvás után, reggel élvezhettünk. A falucska neve Punta Chame, mely egy félsziget végén terül el. Az állandó lakóssága talán pár-száz lehet, többnyire jobb-módúak nyaralói takarják el a nem mindennapi kilátást.

Az apály és dagály itt még látványosabban teszi a dolgát, a több-száz méteren lankás partszakasz ált. estére tűnt el teljesen átrendezve a látképet. Reggel 9-kor leizzadva ébredünk, 30 fok van kint, a kocsiban nem akarom tudni, mintha égő házból menekülnénk, irány az óceán. A víz hőmérséklete egyáltalán nem hűsít, még csak nem is langyos, inkább meleg, de még mielőtt sajnálnál elárulom h. hideg sörben sosincs hiányunk és a folyamatos, kite-ozáshoz még éppen kevés onshore szél a parton itt mindig folyamatos. Kriszti és Bazsi mint a békák, szétterülve sülnek a napon, eközben Attila a horgászbotot tartva fenekezni próbál, nem sok sikerrel.

Végre utunk során először előkerül a hullámsurf, az öblöt megkerülve a nyílt óceánon próbálkozunk. Nem rohannék előre a témában, itt csak gyorsan törő, rövid hullámokkal találkoztunk, hason fekve egész jókat csúszkáltunk, szódával elmegy kategória, egyelőre! 2 kite-iskola is van egymástól pár-száz méterre, az egyiket egy izraeli arc működteti (Shoko nevű), kb. egy hónapja kezdte, még elég gyerekcipőben a bázis berendezése. :)

Az öccse épp látogatóban volt nála Izraelből az esti part menti tűzrakáshoz és sütögetésünkhöz ők is csatlakoztak.

Másnap ismét kevés szél, lightos surf-özgetés és a mellettünk lévő hotelben héderezés volt a program, nem is rossz.

A szél minden nap du-ra kicsit bikult, viszont szerencsére jan. 8-án eljött a kánaán. Déltől egyre erősödött, késő du. már 12-vel néha sokalltam.

A hullámokon végre ideális volt gyakorolni a raley-t, egyelőre még beakasztva. A fél napot deszkán töltöttük a sötétedés parancsolt ki a vízből.

Este az izraelieknél sütögettünk felkészülve minden földi jóval, csirke, marha, saláták, bor, minden az ízlésünk szerint elkészítve, már naon hiányzott.  Másnap reggel Panama City-be indultunk, de közben egy út menti lagúnát azért még megkínáltunk wobler-rel. A 3. dobásra rá is vágott egy mohó pikkelyes, napokig el tudtam volna lenni a mangrovék közt horgászva.

A kocsi hátsó aksija, ami többnyire a belső világítás, vízpumpa és egyéb más általunk nem használt dolgokért felelős teljesen megadta magát, így a kb 700e lakosú fővárosba érve hotelre szorultunk.

Egyébként sem egyszerű a monstrummal a lavírozás, a városban pedig minden hiba/eltévedés duplán megbosszulja magát. A rendőrök persze itt is megtaláltak, sziréna, villogó, megállás, papírok ellenőrzése. Egyre inkább úgy látom h. csak kíváncsiságból csinálják, többnyire feljönnek a kocsiba, szájtátva nézelődnek. Megkérdezik h. fogyasztottunk e alkoholt, de a választ már nem igazán várják, csak húzzák az időt, majd csillogó szemekkel szállnak le mint a gyerekek.

A kép kedvéért persze pisztolyon a kéz és megkeménykedtek :)

A hotelbe gyorsan befészkelődünk, az árához képest tökéletes, medence, wifi, jég gép a folyosón, nem is kell több.

Kisajátítottuk :)

Bár fáradtak vagyunk, de mindenki kikaserolja magát estére és a taxistól a legközelebbi kaszinóba kérjük a fuvart.

Bár az USA-tól relatív távol vagyunk, a hivatalos fizetőeszköz itt mégis az usd, csak a váltóra van saját érméjük viszont arra a félkarúkkal teletömött helyen nem naon volt szükségünk. Texas Holdem miatt mentünk, de annak hiányában a rulettel is beértük. Majdnem nyertünk, azaz mindannyian vesztettünk egy keveset, de mivel az ital az ilyen helyeken ingyenes, nem is számítottunk másra. Másnap a várva várt Panama-csatorna Miraflores átkelőjét vettük célba.

Előtte mindössze annyit tudtam róla, hogy a Csendes és Atlanti óceánt köti össze és ezzel rövidebb, gazdaságosabb utat biztosít a hajóknak. 1855-ben a Panama-vasút megépítésével kezdődött a kontinens átszelése. A közel 70km-es dzsungelszakasz kiirtása a malária betegség megjelenésével párosult és több mint 12e munkás halálát követelte. A franciák a Szuezi-csatorna sikeres megépítése után önbizalomtól ittasan kidolgozták a Panama-csatorna munkálatainak terveit és az akkor még Kolumbia alá tartozó kormányt maguk mellé állítva 1880-ban hozzáláttak a 120M dollárra kalkulált feladatnak.

Mindössze az az apró különbség kerülte el a frencsek figyelmét, h. még a Szuezi-csatornát sivatagba ásták, itt hegyek kőzetanyagába kellett és az óceánok közti legalacsonyabb szintkülönbség is 100m. A tengeri csatorna vízmélységét 9 méterben, szélességét 22 méterben határozták meg. A csatornát a világóceán szintjéig szerették volna a kőzetbe vágni, ehhez 120 000 000 m³ kőzetanyagot kellett volna megmozgatni. 5 év megfeszített meló és majdnem 20e karib néger munkás halála kellett h. rájöjjenek, képtelenség a csatornát a világóceán szintjére mélyíteni, az új tervek szerint a csatorna két végét zsilipekkel zárták le.

A franciák anyagi forrásai szinte elapadtak mikor az USA bejelentette h. Nicaraguában csatornát akar építeni. A francia csatornatársaság félve h. az amcsi építmény ellehetetlenítette volna a beruházásukat választás elé kényszerült és 1895-ben eladták az amcsiknak, akik 1915-re elkészültek az okossággal. A Panama-csatornát 17 mesterséges tó, számtalan kiszélesített természetes-, illetve mesterségesen létrehozott csatorna, valamint két zsiliprendszer alkotja. Egy az USA keleti partjától Japánba tartó hajó kb. 5e km-t tud így megspórolni. Mirafloresben egy a turistáknak épített 4 szintes lelátóból kb. 30m-ről figyeltük az átkelő hajókat. Amikor odaértünk épp egy óceánjáró kelt át.
Mint ahogy az a képeken  látszik a csatorna fala és a hajó oldala között max. 1m van, melynek folyamatos távolságáért a hajót a partról vontató mozdonyok felelősek. Amikor 2 zsilip közé ér a hajó, azokat lezárják és a víz egy részét leeresztik, így kerül a hajó egyre alacsonyabbra, kompenzálva ezzel a víztározók különböző szintkülönbségét. Szájtátva figyeltük a folyamatot, majd egy 4 teremből álló kiállítást néztünk meg, egy a történelmét, egy a csatorna területén található természetes környezetet, állatvilágot ismerteti, egy a csati működését prezentálja, ahol még egy virtuális irányítótoronyba ülhetünk be és az utsó a világkereskedelmi utakat és jövőbeni fejlesztéseket mutatja be. Az utolsók közt jöttünk el, minden momentum naon érdekes volt.

Több mint 10e megtett km után az utunk feléhez érkeztünk, a fordulót eredetileg ide szántuk. Az érzelmeim vegyesek, egy részről kimondhatatlanul örülök h. ennyi kalandban volt eddig részünk és a többek által felvázolt veszélyek és az autónk rossz műszaki állapota ellenére is itt vagyunk, más részről kicsit szomorkás h. a félidőn túl már visszafelé vesszük az irányt. Járt utat járatlanra ebben az esetben egyértelműen cserélném!

Sajnos a városba érkezésünkkor a boltok nagyja ünnepnap miatt zárva volt, így az új aksi vásárlásához plusz egy napot várnunk kellett, ismét hotelben éjszakáztunk. Reggel szakszervizben kicseréltettük a régi energiaforrást, majd egy a város melletti nemzeti parkba vezettünk. A netes leírás lajhárt, többféle majmot, kígyókat, különféle madarakat kínált, de a sűrű dzsungelen kívül mindössze pillangókat, agutit (egy malac és rágcsáló keveréke) és tukánt sikerült elcsípnünk.

Többre számítottunk, de a különösen ritka és félős tukán látványa lenyűgöző látvány volt. A madár a hatalmas színes csőréről könnyen felismerhető, a testéhez képest neki van a legnagyobb. Brazil tudósok hőkamerás vizsgálattal kiderítették, hogy a külső hőmérséklet emelkedésekor a csőr gyorsan felmelegedett, lehűtötte a madár testét. Hűvösben azt tapasztalták, hogy a csőr kevésbé melegedett fel, tehát a madár szabályozni tudja a hőleadást, és meg tudja óvni magát a túlzott lehűléstől. Most pedig irány a kite-os spot-járól híres Pedasi. Több-száz km megtétele után, Attila a lámpa rásegítésével próbálná meg kiverni az álmot a szeméből h. lecseréljen a vezetésben, mikor újból jön a hideg-zuhany, ismét nincs világítás. Az aksit egyből lecsekkolva tapasztaljuk h. az egyik saru elolvadt, dejó h. most csinálták meg és már nem bír magával! Balázs és Én alszunk, Attila vezet, Kriszti pedig egy városkába érve kiszúr az út mellett egy uolyan aksiboltot mint amilyenben vettük a miénket a fővárosban, hehe. :) Lehorgonyzunk a főtéren, másnap reggel a boltban kezdünk, ahol maximálisan segítőkészen a velünk történtek elmondása után a közeli autószervizbe vezetnek.

Hááát az elvileg autóvillamossággal foglalkozó tejfölösszájú gyerekből nem sok jót nézek ki, de szerencsére gyorsan csalódnom kell. Fogalma sem volt h. mi hol van az autóban - bár amennyit ilyet láttunk az utakon ez nem is elvárható - végigkövette az elektromos vezeték útját és az egyik külső tárolórekeszben talált egy le nem szigetelt vezetéket ami tárolólemezhez hozzáérve zárlatot okozott. Körbeszigszalagozta, felmarkolta a megérdemelt gázsit, mi meg kivilágítva, működő vízpumpával zötyögtünk tovább. Pedasi elég picurka falu az óceántól pár km-re, ahova kite-ozásra kiéhezve azonnal vezetett is az utunk.

Nélkülem még mindig csak nézegetnék :)

A part elég puritán, sehol egy pálmafa, horgászcsónakok vízből kihúzva mindenfelé, félig befedetlen tetejű, nyitott oldalú, végtelenül egyszerű kajálda, de a halászoknak pont tökéletes. 60 cent egy sör és 4usd a frissen fogott sülthal körettel. A kb 65 éves néni és 70 körüli tulaj bácsika nem az a rohangálós fajta, ha odamész és kérsz valamit megkapod, ha netán mégse akkor úgyis szólsz újra. Étlap nincs, minek is lenne, van hal, sör, 2 fajta színes üditő oszt kész, ne válogassál!Papának mondod h. mit fogyasztottál, majd ha nem akarsz hozzáőszülni akkor segíthetsz összeadni a 3 számot.

Szigonypuskák

Itt ténylegű megállt az idő, ők tudnak élni! A szél nem fúj, szabad program következik. Sorban jönnek be a halászbárkák a tengerről, számomra nagyszerű látvány ahogy a halakat pakolják és mérik. Többnyire elég egyszerű a halfogó szisztéma, több-száz méter hosszú zsinóron több tucat haldarabbal csalizott horgot engednek hosszan, viszont a legnagyobb méretű halakat azoknál láttam akik könnyűbúvár szerkóval és szigonypuskával nyomultak.

Később egy a halászok által levágott pörölycápafejet kínáltunk fel mindenféle madárkának.

Leghamarabb a sirályok szúrták ki, de egy gyorsan megérkező vércseszerű lenyomta őket. A lakmározása nem sokáig tartott a keselyűk itt a levegő urai, gyorsan megszerezték a cafatot. Azt hittük itt vége is a történetnek, viszont Nudli kutya berobbant és véget vetett a kísérletnek.

Az autó műszaki állapota a meghibásodott alkatrészek folyamatos cseréje miatt talán még javult is, viszont a kaszni a kóbor vizektől egyre hullámosabb, rengeteget romlott, így hirdetést adtunk fel a panamai hasznaltauto.hu-n. USA-ban elég nagy bukta lenne eladni és a kb. 20 nap vezetés se túl vonzó. A terv h. maradunk a környéken még pár hetet, eladjuk a caravant helyben, visszarepülünk/hajózunk Floridába és a maradék pár hetet Miami Beach-en töltjük. Sajnos még ezzel a beszámolóval sem sikerült behoznom magam, az igazi paradicsomról és a hullámszörf ízéről majd a köv. részben, de addig is itt egy kép a mértanilag megtervezett hullámokról híres öbölről!