8. Beliz

     Dec 21. volt mikor a mexikói Tulumba érkeztünk. A tankolás mindig meglepetéseket tartogat, most se alakult ez másképp. Valami oknál fogva a még negyedig lévő tankot uannyi Peso-ért tankolták tele mint mikor teljesen üres volt. Kicsit értetlenkedtünk, de többnyire fölösleges, ők nem beszélnek angolul, mi kézzel-lábbal erőlködünk spanyolul. A benzin literjének ára egyébként baráti, kb 200,- Ft. A közelben kezdődő több-száz km2-nyi tengerparti nemzeti park bejáratánál töltöttük az éjszakát, majd reggel vágtunk neki a túrának. Nem igazán néztünk utána mire számíthatunk, ehhez képest gyönyörű, mangrovékkal szegélyezett lagúnák fogadtak teles tele horgászokat csalogató öblöcskékkel.

Egy kilátóból végigpásztázva nyugtáztuk h. ma horgászni fogunk, pár km vezetés után találtunk is egy arra érdemes öblön átívelő hidat, most már csak az volt a probléma h. csalikkal nem igazán készültünk.

Próbálkoztunk kenyérrel, májkrémes kenyérrel, banánnal, csillogó celofándarabkával, zöld levéllel és a gereblyézés módszerével, furcsa mód mind hiába J. Egy profi amcsi horgász, kb. 5 kg-s tonhalat akasztott mellettünk műhallal és több 0,5-1kg körüli számszingot. Mindössze az vigasztalt minket eközben h. szinte egyiket sem tudta felemelni a hídra, többnyire a híd lábába gabalyodtak és szakadt a szerelék. Végül sikerült haldarabkát kunyerálnunk helyiektől, így fogtunk egy a már horvát tengerparton sokak által láthatott halat, melyet kiszárítva, belakkozva árulnak. Amikor veszélyt érez ez a fajta, felfújódik mint a kisgömbőc és szúrós tüskék borítják. Most is így tett szerencsétlen, mintha egy labda lógott volna a horgon. Az autónkat folyamatosan megnézik mindenfelé, ebben a régióban nem túl gyakori a lakóautó, főleg nem floridai rendszámmal és kite hippi, meg teleragasztott egyéb matricákkal. A tengerparton viszont mi is elmosolyodtunk mikor egy régi, átalakított, kifestett iskolabuszt láttunk, előttük zenélő, klippet forgató, Woodstok-ból időkapun teleportált fiatalokkal.

A maja piramisok kinézetéről, elrendezéséről már 30 oldalas disszertációt tudnánk írni, de mégis még egyet útba kellett ejtenünk, hiszen tengerparton elhelyezkedő nagyobb szabású feltárás nincs több. Végül azt hiszem egyikünk sem bánta meg, a tengerparti sziklafalra épített rom örökre emlékezetes marad, még ha siklóernyős beülőm lett volna az ernyőm mellé...

Délnek haladva Chetumal volt az utolsó város a határ előtt. Mivel Belizt mindenki biztonságos, barátságos országnak írta le, nem vártunk reggelig az átkeléssel, 1h múlva már a másik oldalon találtuk magunkat. Az országban mindössze kb 350-ezren élnek, nem túl nagy és nem túl sűrűn lakott. A határőrök javaslatára, az 5km-re fekvő Cozumel nevű határvárosban lehorgonyoztunk, hogy másnap az itteni autóbiztosítás beszerzésével kezdjünk. A fáradtság és korán kelés terve miatt, kb. azonnal aludtunk is az út mellett egy motel parkolója előtt. Miközben mindenki a közelgő karácsonyi hangulatról lemondva az otthon melegéről, család szeretetéről, bejgliről, BAJAI halászléről álmodott, hirtelen dübörgésre ébredtünk és hogy zseblámpák világítanak a szemünkbe. Felriadva csőre töltött fegyvereseknek nyitottunk ajtót, akik türelmetlenül az iratainkat követelték. Miután azokat átadtuk és kihangsúlyoztuk h. pár órája léptük át a határt, reggel tudunk biztosítást kötni az autóra, rövid időre a papírokba temetkeztek. Azokat átnézve közölték, hogy az International Highway (nemzetközi autópálya – mely 1-1 hepe-hupás sávból állt, km-enként fekvőrendőrökkel színesítve, óránként egy-egy elhaladó autóval) mellett megállni tilos és a biztosítás hiánya miatt naon rossz helyzetben vagyunk. Hosszas magyarázkodás, majd a kérdésünkre h. mit tudunk tenni, a válasz az volt, h. a gépjármű tulaját (Száz Attila) ma éjszaka és holnap de.-re börtönbe viszik, aztán az ügy bírósági tárgyalása következik. Mindannyian lezsibbadtunk. Egy rossz álomból ilyenkor szoktam felébredni, hogy le vagyok izzadva. A folyamatos, reménytelennek tűnő magyarázkodás közülük párat magunk mellé állított, így félre állva újabb tanakodás kezdődött részükről. A döntést meghozták, melyet az útlevelek visszaadásával tudattak és hogy az út tenger melletti oldalán parkírozzunk. - Hogy ott miért jobb mint itt és itt miért nem jó?! A visszaalvás nehezen ment...

Reggel nyitásra a biztosítónál kezdtünk, majd ruhákat mosattunk, generátort szervizbe vittük, Beliz térképet szereztünk be és megtudtuk hogy az aznapi tervünk, miszerint áthajózunk San Pedro szigetére, már csak másnap reggel fog összejönni. Este rutinosan már a kikötőben parkoltunk és Attilával, sörrel a kezünkbe a pár-ezres város főterére indultunk bandázni, hátha történik vmi. Beliz hivatalos nyelve az angol, spanyol és vmi karibi kimondhatatlan nevű bennszülöttnyelv, viszont szinte mindenki beszél angolul ezzel-azzal keverve így naon figyelős a megértése. Nem telt sok időbe és két huszonpár év körüli figurával beszélgettünk. Az ilyen korúaknak már 1-2 gyereke van, az egyikkel a késői órák ellenére még vele volt a kb. 3 éves kislánya, akit a bmx bicaja első csomagtartóján hordozott.

Biliárdozni invitáltak, amiből a hosszas beszélgetés után nem lett semmi, viszont az egyik elhívott magához, ahol sörözgettünk és beszélgettünk. A srác nagybátyja is csatlakozott, aki szigonypuskával, szabad-tüdősen halászik, naon érdekeseket mondott a szakmájáról, pl. fénykorában 20m mélyre tudott merülni, a cápaszív elfogyasztása jót tesz az egészségnek, amikor hetekig kint vannak a tengeren folyamatosan be vannak szívva, így jobban tudnak merülni (állítólag az emberek 90%-a füvezik az országban). A halász megmutatta a lakását, melynek egyetlen 30nm2-es terében egy szivacs, egy függőágy, kis komód volt. Döngölt agyag a padlója és tőlem kért tüzet h meggyújtson egy gyertyát. Megmutatta a féltve őrzött kincseit, az általa felhozott mindenféle kagylókat. 24-én Reggel az 1. motorcsónakkal átmentünk a légvonalban kb. 50km-re levő San Pedro szigetre, viszont mivel hallottuk h. elég drága, tovább mentünk egy kevésbé felkapott kisebb szigetre Caye Caulker-re. 

A mexikói fehér homokos, gyönyörű Holbox után, kicsit lehangoltak lettünk ezt látván. A part szemetes, 50m-enként hosszú, fa stégtákolmányokkal elrondítva, viszont a sziget hangulata mellette szólt volna. Többnyire laza rasta, helyi arcok mozogtak és a turisták is többnyire hátizsákosok voltak.

A 20. megtelt hotel után úgy döntöttünk visszamegyünk San Pedro-ra. A sziget hasonlóan mocskos volt, de legalább hotelszobát találtunk elfogadható áron. A várva várt tisztálkodás mindenkinek hosszúra sikerült, majd karácsonyi koccintás és a belvárosi étteremben elfogyasztott karácsonyi vacsi jöhetett. 
San Pedro egy többezres város, majdnem mindenki a turizmusból él, nem véletlen, hiszen a sziget mellett húzódik a Föld 2. leghosszabb egybefüggő korallzátonya, mely a Yucatán Félsziget északi részén fekvő Cancúntól a Maya folyón keresztül egészen Hondurasig tart. Naon népszerű a könnyűbúvárok közt és az ország halászata szempontjából is igen fontos hely. A világ egyik legváltozatosabb ökoszisztémája becslések szerint eddig csupán az itteni fajok 10%-át fedezték föl. Ezt persze nem hagyhattuk ki, Karácsony másnapján profi könnyűbúvárral bemelegítésnek egy korallhoz csónakáztunk a parttól pár km-re (Hol Chan Tengeri Rezervátum), majd egy gyorstalpaló után ugrás a vízbe. 

Először egy homokpadon próbálgatta mindenki a felszerelését, majd Alfonz is beugrott és irány a korall. Mintha hirtelen egy csodavilágba csöppentünk volna, minden élénk színű és mozog. Alfonz a kezével hangot adva a víz alatt jelezte, amint vmi újat látott, majd feljőve elmondta annak nevét és hogy mit lehet róla tudni. Szegénynek kőkemény munka volt, nem volt egy szabad pillanata, folyamatosan mutogatnia kellett és persze mi is csak kapkodtuk a fejünket, próbáltunk nem lemaradni tőle. Láttunk méteres teknőst, cápát, ráját, baracuda és tonhalrajt, sokféle korallt, halakat amik változtatják a színüket a nemüket és még számtalan élőlényt. Kb 1h-s úszkálás és a környezet megszokása után izgatottan indultunk csónakkal pár km-rel messzebb, amiért valójában fizettünk, a cápa/ rája átjáróba. Mielőtt megérkeztünk volna a kb 2-3m mély homokzátonyra, egyszer csak cápa ért mellénk, majd még vagy 5-10db. Az Alfonztól kapott halzsákmány reményében követték a csónakot, nem akartunk hinni a szemünknek. Alfonz egyszer csak leállította a motort és véres haldarabokat dobált a vízbe, pillanatok alatt ellepték a csónak környékét a 1,5-2 méteres homoki tigriscápák (Nurse Shark) és 1-1,5m átmérőjű ráják. Kissé kétkedve ugráltunk a vízbe egymás után és csodáltuk a mellettünk, alattunk úszkáló gyilkosokat. Alfonz elmondása szerint, többükkel baráti kapcsolatban van, mint akár egy kutya-ember viszony, megismerik mert rendszeresen kaját hoz, cserébe elfogadják, közeledésére simulékonyan viselkednek. Volt h. kettő cápát ölelt egy-egy kezében a hóna alatt és úsztak a víz alatt. Ez először őrültségnek tűnt, majd mi is egyre közelebb úsztunk, először csak simogattuk őket, majd Alfonz átadott egyet-egyet és a hónunk alatt tartva próbáltunk úszni velük még egy gyors csapással el nem tűntek.  Félelmetes, de mégis nagyszerű élmény volt. A rájákat a fején tartva hozta fel a tengerfenékről, velük már óvatosabbak voltunk, a simogatásig jutottunk. A tapintásuk olyan sima mint a harcsáé, viszont a húsának állaga szivacsosan puha mint a gomba. Ha a sok úszástól nem fáradunk ki, akár órákig maradtunk volna, megunhatatlan élmény!

A hotel nyújtotta luxust este a belváros pörgésére cseréltük, burrito-zás, sörözgetés, asszimilálódás. Teljesen véletlen elegyedtem szóba egy 50-60 év körüli züllöttnek tűnő helyivel, aki szinte elmondta a fél életét. Rendőrként melózott az USA-ban, majd nem mindennapi módon félresiklott az élete miután AK47 gépfegyvert csempészett és elkapták. 2 évet töltött USA-ban börtönben, majd visszautasították Belizbe, ahol szintén 2 évet húzott le. Az azóta felnőtt, 3 gyerekét nem látogathatja, így néha telefonon értekeznek. Az állandó füvezés meglátszik rozoga külsején, de mindentől függetlenül értelmes tűnik. Mint tudjuk a többnyire Kolumbiában termesztett koka cserje és abból nyert kokain a fizetőképes keresletnek megfelelően az USA-ba érkezik. Az öreg nem javult meg, elmondja h próbálkozna ő is és sokan másik az országában, de pénz és így technológia hiányában a tudomány megállt, marad mindenki a marihuána termesztésnél, Puskás Öcsi megmondta: „kis pénz kis foci” :). Másnap reggel mikor felkelek Atti be van zsongva, ebből következtetve fúj a szél, egyértelmű. A probléma már csak az h. déli irányú, a szigetnek az a fele meg állítólag hemzseg a sós-vízi krokodiloktól. Sebaj, csekkolni kell, így taxit hívtunk. Fél óra zötyögés után megérkeztünk a mangrovéktól és bozóttól megközelíthetetlen sziget végébe, ahol szomorúan vettük tudomásul h nem jó helyen vagyunk. Indulnánk vissza, ha a taxis korrekt lenne. Az eddigi infónkkal szemben, miszerint a szigeten bárhova 5 usd a viteldíj, most hirtelen 40 dodóra ugrik. Az egyet nem értésünk vitába torkollik, majd miután visszavitetjük magunkat a hotelbe, a veszekedés tovább zajlik. Végül rájön h. összetévesztett minket az egy hetet itt töltő, árakkal nem foglalkozó gringókkal, az általunk helyesnek vélt összeget bosszúsan elteszi. Taxisok, hmm..

A hajóút visszafelé izgalmasan alakult, a szél által korbácsolt hullámok ide-oda dobálták a nagyobb motorcsónakot. Visszaérkezve a kikötőbe örömmel konstatáltuk, hogy az RV-nk érintetlen, így a fővároson keresztül Közép Amerika legnagyobb vízesését a Thousands Feet Waterfall-t tűztük ki célul. A Föld legkisebb fővárosa Belmopan, mindössze 7e fő a lakossága. A belvárost tábla jelezte, egyértelműen keresztülmentünk rajta, kb. mintha 10 perc alatt áthajtottunk volna Nagybaracskán.

A vízeséshez a már mellékútnak is gyenge minőségű főútról lehajtva 4-5h dzsungellel szegélyezett poros földes út vezetne, így egy a helyiek által javasolt közelebbit választunk. Így is 4h pornyelés és zötykölődés következett, viszont a jutalom nem maradt el. A gyors folyású patak sziklamedencéket vájt ezen a szakaszon és kisebb vízeséseken tör lefelé.

Attival mint a gyerekek ugráltunk egyikből a másikba, masszíroztattuk magunkat a zuhatagokban, csúszdáztunk a mederben a lapos kövek között. Az élménylistában újabb 10 pontost strigulázhattunk.

A szilveszterre tervezett Costa Rica-s, dzsungeles goa party elég közelinek tűnik, így mostantól feszített menet a terv. A guatemalai határig a lánctalpasoknak tervezett úton nincs megállás, viszont így is későn érünk oda, az 18h-kor bezárt, így csak reggel tudtunk átkelni.

A köv. napokat éjjel-nappal a vezetésnek szenteljük, 3 nap alatt átszúrjuk Guatemalat, Hondurast és Nicaraguat. Remélhetőleg a mai szilveszteri buli után is maradnak még emlékeim leírni az ott történteket... itt most 2010.12.31. 21:03h van (Mo-on 7h-val több), Costa Rica, Mentezuma faluban, indul a buli és már szomjas is egyre kevésbé vagyok, ezért majd innen folytatom!

ui.: aki írt üdvözlő sms-t akár Karácsonyra, akár Szilveszterre, annak ezúton köszönöm! (a Vodafone bandának hála Belizben és Costa Ricaban nincs hálózat)

Feliz ano nuevo!