8. Beliz

     Dec 21. volt mikor a mexikói Tulumba érkeztünk. A tankolás mindig meglepetéseket tartogat, most se alakult ez másképp. Valami oknál fogva a még negyedig lévő tankot uannyi Peso-ért tankolták tele mint mikor teljesen üres volt. Kicsit értetlenkedtünk, de többnyire fölösleges, ők nem beszélnek angolul, mi kézzel-lábbal erőlködünk spanyolul. A benzin literjének ára egyébként baráti, kb 200,- Ft. A közelben kezdődő több-száz km2-nyi tengerparti nemzeti park bejáratánál töltöttük az éjszakát, majd reggel vágtunk neki a túrának. Nem igazán néztünk utána mire számíthatunk, ehhez képest gyönyörű, mangrovékkal szegélyezett lagúnák fogadtak teles tele horgászokat csalogató öblöcskékkel.

Egy kilátóból végigpásztázva nyugtáztuk h. ma horgászni fogunk, pár km vezetés után találtunk is egy arra érdemes öblön átívelő hidat, most már csak az volt a probléma h. csalikkal nem igazán készültünk.

Próbálkoztunk kenyérrel, májkrémes kenyérrel, banánnal, csillogó celofándarabkával, zöld levéllel és a gereblyézés módszerével, furcsa mód mind hiába J. Egy profi amcsi horgász, kb. 5 kg-s tonhalat akasztott mellettünk műhallal és több 0,5-1kg körüli számszingot. Mindössze az vigasztalt minket eközben h. szinte egyiket sem tudta felemelni a hídra, többnyire a híd lábába gabalyodtak és szakadt a szerelék. Végül sikerült haldarabkát kunyerálnunk helyiektől, így fogtunk egy a már horvát tengerparton sokak által láthatott halat, melyet kiszárítva, belakkozva árulnak. Amikor veszélyt érez ez a fajta, felfújódik mint a kisgömbőc és szúrós tüskék borítják. Most is így tett szerencsétlen, mintha egy labda lógott volna a horgon. Az autónkat folyamatosan megnézik mindenfelé, ebben a régióban nem túl gyakori a lakóautó, főleg nem floridai rendszámmal és kite hippi, meg teleragasztott egyéb matricákkal. A tengerparton viszont mi is elmosolyodtunk mikor egy régi, átalakított, kifestett iskolabuszt láttunk, előttük zenélő, klippet forgató, Woodstok-ból időkapun teleportált fiatalokkal.

A maja piramisok kinézetéről, elrendezéséről már 30 oldalas disszertációt tudnánk írni, de mégis még egyet útba kellett ejtenünk, hiszen tengerparton elhelyezkedő nagyobb szabású feltárás nincs több. Végül azt hiszem egyikünk sem bánta meg, a tengerparti sziklafalra épített rom örökre emlékezetes marad, még ha siklóernyős beülőm lett volna az ernyőm mellé...

Délnek haladva Chetumal volt az utolsó város a határ előtt. Mivel Belizt mindenki biztonságos, barátságos országnak írta le, nem vártunk reggelig az átkeléssel, 1h múlva már a másik oldalon találtuk magunkat. Az országban mindössze kb 350-ezren élnek, nem túl nagy és nem túl sűrűn lakott. A határőrök javaslatára, az 5km-re fekvő Cozumel nevű határvárosban lehorgonyoztunk, hogy másnap az itteni autóbiztosítás beszerzésével kezdjünk. A fáradtság és korán kelés terve miatt, kb. azonnal aludtunk is az út mellett egy motel parkolója előtt. Miközben mindenki a közelgő karácsonyi hangulatról lemondva az otthon melegéről, család szeretetéről, bejgliről, BAJAI halászléről álmodott, hirtelen dübörgésre ébredtünk és hogy zseblámpák világítanak a szemünkbe. Felriadva csőre töltött fegyvereseknek nyitottunk ajtót, akik türelmetlenül az iratainkat követelték. Miután azokat átadtuk és kihangsúlyoztuk h. pár órája léptük át a határt, reggel tudunk biztosítást kötni az autóra, rövid időre a papírokba temetkeztek. Azokat átnézve közölték, hogy az International Highway (nemzetközi autópálya – mely 1-1 hepe-hupás sávból állt, km-enként fekvőrendőrökkel színesítve, óránként egy-egy elhaladó autóval) mellett megállni tilos és a biztosítás hiánya miatt naon rossz helyzetben vagyunk. Hosszas magyarázkodás, majd a kérdésünkre h. mit tudunk tenni, a válasz az volt, h. a gépjármű tulaját (Száz Attila) ma éjszaka és holnap de.-re börtönbe viszik, aztán az ügy bírósági tárgyalása következik. Mindannyian lezsibbadtunk. Egy rossz álomból ilyenkor szoktam felébredni, hogy le vagyok izzadva. A folyamatos, reménytelennek tűnő magyarázkodás közülük párat magunk mellé állított, így félre állva újabb tanakodás kezdődött részükről. A döntést meghozták, melyet az útlevelek visszaadásával tudattak és hogy az út tenger melletti oldalán parkírozzunk. - Hogy ott miért jobb mint itt és itt miért nem jó?! A visszaalvás nehezen ment...

Reggel nyitásra a biztosítónál kezdtünk, majd ruhákat mosattunk, generátort szervizbe vittük, Beliz térképet szereztünk be és megtudtuk hogy az aznapi tervünk, miszerint áthajózunk San Pedro szigetére, már csak másnap reggel fog összejönni. Este rutinosan már a kikötőben parkoltunk és Attilával, sörrel a kezünkbe a pár-ezres város főterére indultunk bandázni, hátha történik vmi. Beliz hivatalos nyelve az angol, spanyol és vmi karibi kimondhatatlan nevű bennszülöttnyelv, viszont szinte mindenki beszél angolul ezzel-azzal keverve így naon figyelős a megértése. Nem telt sok időbe és két huszonpár év körüli figurával beszélgettünk. Az ilyen korúaknak már 1-2 gyereke van, az egyikkel a késői órák ellenére még vele volt a kb. 3 éves kislánya, akit a bmx bicaja első csomagtartóján hordozott.

Biliárdozni invitáltak, amiből a hosszas beszélgetés után nem lett semmi, viszont az egyik elhívott magához, ahol sörözgettünk és beszélgettünk. A srác nagybátyja is csatlakozott, aki szigonypuskával, szabad-tüdősen halászik, naon érdekeseket mondott a szakmájáról, pl. fénykorában 20m mélyre tudott merülni, a cápaszív elfogyasztása jót tesz az egészségnek, amikor hetekig kint vannak a tengeren folyamatosan be vannak szívva, így jobban tudnak merülni (állítólag az emberek 90%-a füvezik az országban). A halász megmutatta a lakását, melynek egyetlen 30nm2-es terében egy szivacs, egy függőágy, kis komód volt. Döngölt agyag a padlója és tőlem kért tüzet h meggyújtson egy gyertyát. Megmutatta a féltve őrzött kincseit, az általa felhozott mindenféle kagylókat. 24-én Reggel az 1. motorcsónakkal átmentünk a légvonalban kb. 50km-re levő San Pedro szigetre, viszont mivel hallottuk h. elég drága, tovább mentünk egy kevésbé felkapott kisebb szigetre Caye Caulker-re. 

A mexikói fehér homokos, gyönyörű Holbox után, kicsit lehangoltak lettünk ezt látván. A part szemetes, 50m-enként hosszú, fa stégtákolmányokkal elrondítva, viszont a sziget hangulata mellette szólt volna. Többnyire laza rasta, helyi arcok mozogtak és a turisták is többnyire hátizsákosok voltak.

A 20. megtelt hotel után úgy döntöttünk visszamegyünk San Pedro-ra. A sziget hasonlóan mocskos volt, de legalább hotelszobát találtunk elfogadható áron. A várva várt tisztálkodás mindenkinek hosszúra sikerült, majd karácsonyi koccintás és a belvárosi étteremben elfogyasztott karácsonyi vacsi jöhetett. 
San Pedro egy többezres város, majdnem mindenki a turizmusból él, nem véletlen, hiszen a sziget mellett húzódik a Föld 2. leghosszabb egybefüggő korallzátonya, mely a Yucatán Félsziget északi részén fekvő Cancúntól a Maya folyón keresztül egészen Hondurasig tart. Naon népszerű a könnyűbúvárok közt és az ország halászata szempontjából is igen fontos hely. A világ egyik legváltozatosabb ökoszisztémája becslések szerint eddig csupán az itteni fajok 10%-át fedezték föl. Ezt persze nem hagyhattuk ki, Karácsony másnapján profi könnyűbúvárral bemelegítésnek egy korallhoz csónakáztunk a parttól pár km-re (Hol Chan Tengeri Rezervátum), majd egy gyorstalpaló után ugrás a vízbe. 

Először egy homokpadon próbálgatta mindenki a felszerelését, majd Alfonz is beugrott és irány a korall. Mintha hirtelen egy csodavilágba csöppentünk volna, minden élénk színű és mozog. Alfonz a kezével hangot adva a víz alatt jelezte, amint vmi újat látott, majd feljőve elmondta annak nevét és hogy mit lehet róla tudni. Szegénynek kőkemény munka volt, nem volt egy szabad pillanata, folyamatosan mutogatnia kellett és persze mi is csak kapkodtuk a fejünket, próbáltunk nem lemaradni tőle. Láttunk méteres teknőst, cápát, ráját, baracuda és tonhalrajt, sokféle korallt, halakat amik változtatják a színüket a nemüket és még számtalan élőlényt. Kb 1h-s úszkálás és a környezet megszokása után izgatottan indultunk csónakkal pár km-rel messzebb, amiért valójában fizettünk, a cápa/ rája átjáróba. Mielőtt megérkeztünk volna a kb 2-3m mély homokzátonyra, egyszer csak cápa ért mellénk, majd még vagy 5-10db. Az Alfonztól kapott halzsákmány reményében követték a csónakot, nem akartunk hinni a szemünknek. Alfonz egyszer csak leállította a motort és véres haldarabokat dobált a vízbe, pillanatok alatt ellepték a csónak környékét a 1,5-2 méteres homoki tigriscápák (Nurse Shark) és 1-1,5m átmérőjű ráják. Kissé kétkedve ugráltunk a vízbe egymás után és csodáltuk a mellettünk, alattunk úszkáló gyilkosokat. Alfonz elmondása szerint, többükkel baráti kapcsolatban van, mint akár egy kutya-ember viszony, megismerik mert rendszeresen kaját hoz, cserébe elfogadják, közeledésére simulékonyan viselkednek. Volt h. kettő cápát ölelt egy-egy kezében a hóna alatt és úsztak a víz alatt. Ez először őrültségnek tűnt, majd mi is egyre közelebb úsztunk, először csak simogattuk őket, majd Alfonz átadott egyet-egyet és a hónunk alatt tartva próbáltunk úszni velük még egy gyors csapással el nem tűntek.  Félelmetes, de mégis nagyszerű élmény volt. A rájákat a fején tartva hozta fel a tengerfenékről, velük már óvatosabbak voltunk, a simogatásig jutottunk. A tapintásuk olyan sima mint a harcsáé, viszont a húsának állaga szivacsosan puha mint a gomba. Ha a sok úszástól nem fáradunk ki, akár órákig maradtunk volna, megunhatatlan élmény!

A hotel nyújtotta luxust este a belváros pörgésére cseréltük, burrito-zás, sörözgetés, asszimilálódás. Teljesen véletlen elegyedtem szóba egy 50-60 év körüli züllöttnek tűnő helyivel, aki szinte elmondta a fél életét. Rendőrként melózott az USA-ban, majd nem mindennapi módon félresiklott az élete miután AK47 gépfegyvert csempészett és elkapták. 2 évet töltött USA-ban börtönben, majd visszautasították Belizbe, ahol szintén 2 évet húzott le. Az azóta felnőtt, 3 gyerekét nem látogathatja, így néha telefonon értekeznek. Az állandó füvezés meglátszik rozoga külsején, de mindentől függetlenül értelmes tűnik. Mint tudjuk a többnyire Kolumbiában termesztett koka cserje és abból nyert kokain a fizetőképes keresletnek megfelelően az USA-ba érkezik. Az öreg nem javult meg, elmondja h próbálkozna ő is és sokan másik az országában, de pénz és így technológia hiányában a tudomány megállt, marad mindenki a marihuána termesztésnél, Puskás Öcsi megmondta: „kis pénz kis foci” :). Másnap reggel mikor felkelek Atti be van zsongva, ebből következtetve fúj a szél, egyértelmű. A probléma már csak az h. déli irányú, a szigetnek az a fele meg állítólag hemzseg a sós-vízi krokodiloktól. Sebaj, csekkolni kell, így taxit hívtunk. Fél óra zötyögés után megérkeztünk a mangrovéktól és bozóttól megközelíthetetlen sziget végébe, ahol szomorúan vettük tudomásul h nem jó helyen vagyunk. Indulnánk vissza, ha a taxis korrekt lenne. Az eddigi infónkkal szemben, miszerint a szigeten bárhova 5 usd a viteldíj, most hirtelen 40 dodóra ugrik. Az egyet nem értésünk vitába torkollik, majd miután visszavitetjük magunkat a hotelbe, a veszekedés tovább zajlik. Végül rájön h. összetévesztett minket az egy hetet itt töltő, árakkal nem foglalkozó gringókkal, az általunk helyesnek vélt összeget bosszúsan elteszi. Taxisok, hmm..

A hajóút visszafelé izgalmasan alakult, a szél által korbácsolt hullámok ide-oda dobálták a nagyobb motorcsónakot. Visszaérkezve a kikötőbe örömmel konstatáltuk, hogy az RV-nk érintetlen, így a fővároson keresztül Közép Amerika legnagyobb vízesését a Thousands Feet Waterfall-t tűztük ki célul. A Föld legkisebb fővárosa Belmopan, mindössze 7e fő a lakossága. A belvárost tábla jelezte, egyértelműen keresztülmentünk rajta, kb. mintha 10 perc alatt áthajtottunk volna Nagybaracskán.

A vízeséshez a már mellékútnak is gyenge minőségű főútról lehajtva 4-5h dzsungellel szegélyezett poros földes út vezetne, így egy a helyiek által javasolt közelebbit választunk. Így is 4h pornyelés és zötykölődés következett, viszont a jutalom nem maradt el. A gyors folyású patak sziklamedencéket vájt ezen a szakaszon és kisebb vízeséseken tör lefelé.

Attival mint a gyerekek ugráltunk egyikből a másikba, masszíroztattuk magunkat a zuhatagokban, csúszdáztunk a mederben a lapos kövek között. Az élménylistában újabb 10 pontost strigulázhattunk.

A szilveszterre tervezett Costa Rica-s, dzsungeles goa party elég közelinek tűnik, így mostantól feszített menet a terv. A guatemalai határig a lánctalpasoknak tervezett úton nincs megállás, viszont így is későn érünk oda, az 18h-kor bezárt, így csak reggel tudtunk átkelni.

A köv. napokat éjjel-nappal a vezetésnek szenteljük, 3 nap alatt átszúrjuk Guatemalat, Hondurast és Nicaraguat. Remélhetőleg a mai szilveszteri buli után is maradnak még emlékeim leírni az ott történteket... itt most 2010.12.31. 21:03h van (Mo-on 7h-val több), Costa Rica, Mentezuma faluban, indul a buli és már szomjas is egyre kevésbé vagyok, ezért majd innen folytatom!

ui.: aki írt üdvözlő sms-t akár Karácsonyra, akár Szilveszterre, annak ezúton köszönöm! (a Vodafone bandának hála Belizben és Costa Ricaban nincs hálózat)

Feliz ano nuevo!

7. Yucatan

      Dec. 13-án későn este értünk a szintén maja piramisairól híres Uxmal-ba. A többiek még filmet néztek a kocsiban a parkolóban, én egy a helyieknek rendezett élő zenés buliban próbáltam elvegyülni, többnyire sikertelenül. A zene kifogástalan volt, viszont az előre hozott karácsonyi családi rendezvényen egyedül virítottam „fehérként”. A bennszülött mexikóiak sötét bőrűek, sötét hajúak, 178cm-vel óriásnak számítottam. A lányok kuncogtak mikor elmentek mellettem, a férfiak szúrós tekintettel figyeltek, mint betolakodót. Másnap a már ismerősnek mondható piramisok közt flangáltunk pár órát, az iguana-k itt is uralták a romrendszert, majd a már sokaktól hallott föld alatti természetes tavak (Cenote-ok) felé vettük utunkat.

Nem volt egyszerű a kb. 200 km-es út, mikor észrevettük h. a benyánk mutatója a béka segge alatt bujkál, még 50km-re írták a következő kutat. A generátornak szánt benzinünket a marmonkannából elhasználva végül becsorogtunk a Chicen Itza maja parkhoz közeli Cenote-ba. Ott a számomra eddigi legszebb, felejthetetlen természeti csoda várt minket. A dzsungelekre emlékeztető dús növényzettel körbevett parkban, egy kb. 20m átmérőjű, 20m mély lyuk tátongott lelógó indákkal, rajtuk csordogáló vízzel.

Lent egy kb. 50m mély kristálytiszta tó adott otthont a 2 éve ott rendezett RedBull Cliff Dive nevű sziklaugró versenynek. Sajnálatunkra (vagy szerencsénkre? J) a turistáknak tilos föntről ugrani, így lépcsőn megközelítve a tavacskát, fürdőztünk és egy kb. 5m magas a sziklába vájt lépcsőről ugráltuk a fejeseket és seggeseket.

Nem tudtunk betelni a látvánnyal és állítólag kb. 7e hasonló föld alatti tó van a Yucatan-on, csak beleesünk még párba!

Az utcai sütögetők naon elterjedtek, esténként többnyire csirkeillatot visz a szél, vagy még jobbak a taqueria-k, ahol az előtted sült különféle húsokból választva (csirke, disznósült/nyelv, kolbász) azt összevágva teszik salátákkal együtt tenyérnyi palacsinta szerű tésztákba (tortilla).

Azt mondják a magyarok csípősen esznek, viszont a taco-fejűekhez képest  nem használunk erős paprikát. Általában 2-3 féle pépesített, folyós állagú paprikát tesznek az asztalra. A pirosas számunkra, akik a macskapöcse paprikához szoktak a halászlében/pörköltben, még fogyasztható, ízletes. A zöld már jóval erősebb, a 2x csíp kategória. A 3. sűrű állagút emberi fogyasztásra alkalmatlannak nyilvánítom, a mérgező kategóriába sorolom.

Másnap Chicen Itza piramisaival kezdtünk, jóból is megárt a sok alapon elég gyorsan végeztünk, majd újabb barlangászkodás és Cenote került napirendre. Mivel itt már kevesebb volt a beszűrődő fény a képek gyengébben sikerültek. Talán a videó majd visszaadja otthon a látványt, leírhatatlan.

Attila egy haverjától kapta az ötletet, hogy látogassunk el Holbox szigetére – amit egyébként nem amerikaiasan hanem majásan Holboss-nak kell ejteni -  ezúton szeretnénk neki megköszönni az ötletet! Az autót egy kisváros kikötőjében hagyva Dec. 16 reggel mentünk át komppal a kb. 30 percre levő szigetre.

Amit a marketing anyagokban már mindenki látott a karibi térség partjairól, egy az egybe az fogadott minket. Fehér, lisztszerű homok, átlátszó több száz méteren bokáig érő kristálytiszta víz, pálmafák, a hotelek végében függőágyak és pálmafedeles bárok csalogatják a turistákat.

1. nap sörözgetés, röplabdázás, chill, majd este visszahajózás a kikötőbe. Másnap uezt egy golfkocsi kibérlésével dobtuk fel. Bejártuk vele a szigetet és sikerrel teszteltük a vízi képességeit is, kiváló móka.

A szigetet a nyugi miatt ebben az időszakban a legjobb felkeresni, a dagi amcsik csak Karácsony után érkeznek, viszont sajnos a Whale Shark-ok (legnagyobb cetcápa) is csak júniusban. Egy újabb rendőri ellenőrzést italokkal megünnepelve értünk Cancun-ba. Az éjszakai élet kihagyhatatlannak tűnt, Attilával neki is vágtunk, elsőként a nagy népszerűségnek örvendő Coco Bongo-ba. Óriási show-műsorba csöppentünk, a köteleken harcoló Pókember és zöld ellenfele szórakoztatta profin a közönséget.

Mint később kiderült, a profi lehúzók tökéletes célpontjai voltunk, lépten-nyomon, legyen szó felszolgálóról, beépített táncosként bárba csalogató lányokról, igazoltató rendőrről. Ettől függetlenül remek és emlékezetes éjszakánk volt. A másnaposságot feledtetve reggel jetsky-zéssel kezdtünk, röplabdával folytattuk, majd a tökéletes sportnaphoz a szél is megérkezett, 2h nagy-ernyős kite-ozás jöhetett a strandolók és pincérek örömére is.

Bazsiék ezalatt megismerkedtek az egyik kisebb kikötő tulajával, aki az este melósoknak tartott évadzáró sütögetésére minket is meghívott. Naon sokoldalú ember,  a hajózáson és egyéb érdekes dolgain kívül kiderült, hogy érkezésünk után egy héttel kezdi új siklóernyős üzletét, miszerint motorcsónakkal tandemben csörlőznek turistákat és engem is felránt ha lett volna időnk megvárni  :(. Másnap a gyönyörű kite-paradicsom felé Isla Blanca-ra zötyögtünk úttalan utakon, viszont sajnos a szerencse most nem állt mellénk, szél hiányában Playa del Carmen-be vettük az irányt.
A partok itt már mind egyformák, viszont megunhatatlanok.Szállodák egymás hegyén hátán, jobb híján az egyik előtti parkolóban raktunk tüzet és főztük az eddigi legjobb chilisbabot. Az otthoni hírekben is kiemelt holdfogyatkozást, a legalkalmasabb helyen értük, állíthatom h. Közép Amerikában tényleg teljes fogyatkozás volt, a folyamatot órákig csodálhatta volna egy megszállott.

Nem akarok előre szaladni, de annyit elárulok h. a köv. részben már Belizben járunk és az 1. itt töltött  éjszakát egyikünk hajszál híján a börtönben töltötte...

Boldog Karácsonyt!

6. Mexico

 
 

     Dec. 6 van, a szél még mindig tartja magát a már szinte keresztül kasul bejárt szigeten. 12-es ernyővel még csúszkálunk egyet, majd a hideg széltől - még rövid ruhában is -  átfagyva irány a már jól bevált szaunás, jacuzzis, gőzfürdőben sörözős okosságközpont. Eleget időztünk egy helyben, másnap az amerikai oldalon Brownsville felé csapatjuk. Árpitól Houstonban egy rég nem látott, szlovák ismerős címét kaptuk, ha segítségre szorulunk, forduljunk hozzá bizalommal. Gondoltuk beugrunk ha már ott vagyunk, ha másért nem, átadni Árpi üdvözletét. Pali motelt működtet, amit meg is találunk, de mondhatni nem a legszívélyesebb fogadtatás vár minket.

A főút melletti motel rozoga állapotú, melynek az ajtaján kis könyöklős ablak. Bekopogva egy őszes, még nálunk is ápolatlanabb külsejű 70-es muki szólt ki bizalmatlanul. Gyorsan kiderült, h. ő akit keresünk, viszont nem naon érdekli a külvilág, így nem is zavartunk tovább. A mexikói határátlépéshez az ott érvényes gépjármű biztosítás megkötése szükséges, ennek gyorsan eleget téve, sajnos ismét autószerelőt kell keresnünk.

A Chevy motorja szépen jár, viszont a már a kezdetektől hallatszó kipufogó durrogás lassú menetben egyre rosszabb, és a magunk mögött húzott lángcsóvák se túl barátságosak. Este van, a bevándorló mexikói szerelők a jó pénz reményében mégis készségesen átvizsgálják a kocsit. Szerintük a hibát a karburátor okozza, viszont annak cseréje borsos lenne és időnk sincs kivárni. Az ami filmekből ismert mosodákra most mi is rászorulunk, naon tetszik, igazi nyugis relaxáló hely.

A Walmart (hasonló mint az otthoni Tesco) parkolója tökéletes helyszínnek bizonyult már sokadszor éjszakázni, most is azt választjuk. Sajnos az eddigi utunk során naon sok rosszat hallottunk a Mexikóban zajló krízisről. Az északi határ mellett mindennaposak a drogháborúk, melyeknek gyakori áldozatai a szerencsétlen lakosok, turisták is. A tv adók híradói másról sem szólnak, mint az utak szélén szétlőtt autókról, meggyilkolt bandatagokról, rendőri korrupcióról. Naon kevés (vagyis 0) a hasznos tanácsokkal ellátó, a határon átkelt, tapasztalt autós, mindenki lebeszélni próbál minket. Pistabá haverjától, a már ismert veterán katona Bobtól egy lefűrészelt csövű sörétest kaptunk még Floridában, mert hogy szerinte arra szükségünk lesz (egy nap múlva visszaadtuk félve h megtalálják a határon és egyébként is a tűzerőnk állítólag nem sokat érne odaát).

Brownsville-ig reménykedtünk, hogy csak eltúlozzák a helyzetet, de amikor már az innenső oldalon melózó és másik oldalon élő mexikóiak is azt javasolták h. véletlenül se menjünk, kezdődött a para. Végül  egyöntetűen arra jutottunk, hogy pirkadatkor átmegyünk. Még sötétben keltünk és értünk az amerikai határoldalra. A szükséges papírok ellenőrzése után előttünk mindenkit átengedtek, minket persze kiszedtek a katonák az autósorból. Látva hogy turisták vagyunk, hosszasan vizsgálták minden iratunkat és kérdezgettek mindenfélékről, mintha hibát keresve és ezzel nem átengedve óvni akartak volna. A senki földjén széles árok tátongott és több soros szögesdrót jelezte a két ország közti „felhőtlen” kapcsolatot. A mexikói oldal se volt zökkenőmentes, kb. 2 órába telt az igazság. Láttunk egy nagyobb amis családot, külsejüket tekintve fura egy népség, mintha csipkerózsihoz hasonlóan pár száz évet átaludtak volna. A túloldalon Matamoros volt az 1. város. Mindannyian minden külső rezdülésre felfigyeltünk, minden gyanús volt és ellenünk irányulónak tűnő, szerettünk volna láthatatlanok lenni, nem is beszélve a kipufogó állandó durrogásáról, ami felhívta ránk a figyelmet. Elhagyva a várost 10km-enként katonai ellenőrző pontok felállítva tűzfészkekkel, az elhaladó autókra mutató kitámasztott géppuskákkal.

Útközben a katonai jeep-ek platóján ugyanez, mintha az elnököt kísérnék a konvojok.

Az út melletti növényzet lehangoló, kifakult gaz, egy-két elszáradásra ítélt pálma, barátságtalan kaktuszok.

Néhány mucho tehene itt-ott kérődzik próbálva életben maradni, de mésszel leszórva is láttunk jó-párat az út szélén bomlásnak indulva. Tampicotól nem messze ért a napnyugta, az egyetlen számunkra is értelmes szabályt betartva, sötétben nem vezettünk, sőt a kocsiban sem aludtunk, egy motelszobát vettünk ki négyünknek. Atti horkolóbajnokként debütál minden éjszaka, rutinos siklóernyős túrázóként a füldugó a legjobb barátom ilyenkor, Kriszti már annyira nem élvezi az éjszakai előadást.

Másnap mindenki felengedett, mint tavasszal a ho(meless)virág.
Trópusi buja növényzet, banán ültetvények, pálmafák és Veracruzban a tenger látványa javította a kedélyünket. Az utak minősége botrányos, az eddig elég rossz futamidőnk még-inkább visszaesett. A Walmartban gyors bevásárlás, majd RV parkoló hiányában indultunk tovább a sötétben. Nem kellett volna? Lehet, viszont reménykedtünk hogy az autópályán nem lesz para. Szerencsés vagyok, többnyire tudok aludni még halad az autó, Krisztinek ez nem sikerül, Attila vezet, Balázs mellette navigál.
Éjfél lehet mikor beállunk egy benzinkútra, a kipufogó durrogása már több mint zavaró.

Gondoltuk hogy a karburátor javítása, cseréje nélkül ennek nem lesz jó vége, be is következett a baj, leállt az autó. Szerencse a szerencsétlenségben hogy mindez a kúton következett be. Reménykedve a csodában, hogy reggelre magától megoldódik a hiba és nem dörömbölnek éjszaka a banditák, pihenünk. Úgy látszik a kihűlt motor jót tette, reggel első utunk a legközelebbi városba vezet, a neve kimondhatatlan: Coatzacoalcos. Atti gps-es telefonja aranyat ér, a poi-k közt egy Mitsubishi szervizt jelelünk be. A cégnél az első utunkba kerülő arc beszél is angolul, azonnal telefonál és 20 perc múlva érkezik is egy helyi szerelő haverja a város másik végéből. Beállunk mögé és a vezetésével indulunk is a műhelybe. Ott zsúfolásig tele a garázs szerelésre váró autókkal, de miután előre megegyezünk a hiba feltárásáért fizetett összegben ketten ugranak is fejest a Chevy motorjába. 

Hiába retkesek már nyakig, az egyik megunja, jön egy másik, tanakodnak, a telefonos segítségeiket is kimerítik, minden hiába. Bőven du. van, mire kitalálják hogy tudnak egy helyet ahol speckón csak karburátorokkal foglalkoznak. A nap másik fele is az ördögé, már rég sötét van, de az új, szintén zöldfülű 6 fős brigád még mindig mókol, közben mi az előző szervizben megismert 2 figurával (Mc Clane, Erick) beszélgetünk. Az egyezségünk arról szólt hogyha egy hosszabb próbakör után minden ok a „luxus”busszal, akkor fizetünk az új karburátorért és szerelésért.

Végre győz az igazság, tökéletesen jár a motor! Attival mindennaposak a fogadások köztünk, először egy 12-es pakk sör volt a tét, miszerint megeszik 7 hotdogot, benyomta a bélpoklos :). Volt olyan is, hogy a közelünkben járőröző rendőrök Segway-ével mentem/álltam fogadásból (szomjas már nem voltam).

Az utolsó a kocsi állapotára vonatkozik, én remélem hogy Cancun-ig minden ok lesz vele, Atti már kevésbé optimista, 12 sör a tét szintén. Egy helyi kajáldában az új spanjainkkal, Erick-ékkel isteni taco-t vacsiztunk, majd a buliba invitálásuk és marasztalásuk ellenére újból dübörgött a 8 henger.

Reggelre Mexico egyik legszebb maya romját céloztuk meg, hajnalban érkeztünk az Unesco kulturális világörökség részét képező Palenque-be.

Az i.sz. 200 körül 15km2 területet elfoglaló egykori városállamot fokozatosan benőtte az őserdő, viszont az itt feltárt hieroglif feliratok még mindig őrzik történetét. A piramis formájú palota, templomok és egyéb építmények csillagászati pontossággal lettek elhelyezve, ügyelve a terek átjárhatóságára. A természetet utánzó egyszerűsége volt a legfontosabb szempont az építésekor. Minden gyerek álma egy ilyen játszótér! Kriszti sikítása törte meg a csendet mikor az egyik piramis közepén a bejáratot megcélozva egy 1,5m-es iguana-ba botlott.

A napozó sárkány valószínűleg hasonlóan megijedhetett, mert a fényképezővel már csak a kis-pajtását tudtuk lencsevégre kapni. A helyiek más megélhetés híján elözönlik a romokat, egy turistára kb. 10-szer annyi a portékáját extrém drágán kínáló bennszülött jut. Mire visszaértünk az autóhoz a rádió antennáját lelopták, ezt leszámítva remélem sokáig emlékezni fogok a hely varázsára! Az út melletti kifőzdében szorgos hangyaként tüsténkedik egy kiccsalád, miközben Apa grillez, Anya a sügér szerű halamat süti serpenyőben, a 14 év körüli nagylány a salátát vágja, kishúga sört hoz nekünk a szomszédból, a 4 év körüli kisfiú az asztalokat takarítja. 

A vidámságuk mindenkire ragad, ha tehetném minden nap itt ennék a kaják egyszerű, mégis komplex íze miatt is. A Guadalupe-i Szűzanya ( Szűz Mária képében megjelenő alak) Mexico legismertebb vallási, kulturális és nemzeti szimbóluma. A kép házak utcai oldalán és belső falán ugyanúgy gyakran látható, mint a templomi és házi-oltárokon, vagy használati tárgyakon. Az ikont őrző bazilikát a világ leglátogatottabb zarándokhelyének tartják, a mexikóvárosi adatok szerint egész évben a húszmilliót is eléri az emiatt odalátogatók száma. A dec. 12-ei ünnepig az arra érdemes fiatalok, felváltva több-száz kilométert futnak fáklyákkal a kezükben nonstop. Campeche-be aznap este értünk, a hömpölygő tömeg ünnepéből a magunk módján szintén kivettük a részünk, másnap a vezetést ezzel Bazsira testálva. Végre a Yucatán félsziget északi részére értünk, a Merida-hoz közeli kisváros, Progreso hangulatos tengerpartjára. Az előrejelzésnek megfelelően az onshore szél időben érkezett, 2 nap önfeledt kite-ozás következett az eddigiekhez képest melegnek mondható Golf áramlatnak köszönhetően. Miközben a habokat szeltük, de. befutott egy tengerjáró hajó, a kisváros nyugis, hosszanti strandját és utcáit hirtelen elözönlötték az amerikai turisták. A helyiek pillanatok alatt felkészültek a fogadásukra, mobil árusok jöttek elő vackaikból, gomba módjára masszázssátrak nőttek a semmiből, beindult a hangos zene a bárokba a több-száz, sőt több-ezer gringó örömére. Segítve az amcsik gyorsabb költekezését, a peso-t felváltotta az usd mint fizetőeszköz, töménytelen mennyiségű porfogó/szuvenír talált gazdára. A masszázst én sem hagyhattam ki, miután megemlítettem hogy nem vagyok amerikai, peso-ban szeretnék fizetni és rámutattam a körbematricázott hippicaravanra, a 35 usd-s ár (7e Ft) máris 120 peso-ra redukálódott (2e Ft). Ilyen szinten akár én is tudok masszírozni, sőt! ;) viszont jót relaxáltam közben, soha rosszabb időtöltést! Este még interneteztünk egyet, laptopot, fényképezőt töltöttem a már bevált étteremben, majd újra úton vagyunk Uxmal felé egy újabb maya világot felfedezni.
Sajnos egész Mexikóban vmi iszonyat f.s a net, elnézést a rendszeres olvasóktól, hogy ritkul a blogolás!

5. South Padre Island

    Nov. 30-án, kedden hajnalban érkeztünk a mexikói határtól szinte egy karnyújtásnyira fekvő South Padre Island-ra, mely USA 10 legszebb homokos strandjaiban rangsorolt. A sziget kb. 50km hosszú és többé kevésbé 1km széles, nem mellékesen minden irányban tökéletesen alkalmas kite-ozásra és a szél is gyakori vendég. Mindössze 1 „üdülő”város fekszik rajta, viszont itt minden megtalálható, csak hát ebben az időszakban elég nagy a pangás. Az állandó lakosság 80%-a idős, a bulizó, harsány fiatalság összvissz talán csak mi vagyunk éppen.

Reggel Attilával arra ébredtünk mintha vki borogatni akarná az otthonunk. Jaja, a bivaly erős szél volt ami nem bírt magával, így nekünk kellett vele. Mire felrángattam magamra a gatyám futás közbe, Atti már pumpálta a szatyrát és ugrott a több méteres habok közé. Akkor még nem tudtuk h. a sziget ezen oldala a számunkra kevésbé mókás.

A több méteres, gyakori hullámok centrifugaként mostak minket és az ernyőinket minden esésnél. A side shore széliránytól az áramlat egy erősebb folyóéhoz hasonlított, de mindezekkel együtt is imádtuk hogy végre csúszunk! 

Késő du. vált egyértelművé hogy ezen az oldalon csak szo..nk mint a torkos borz, így pakolás és irány a másik oldal ahol a teljesen sima vízbe már csak Atti vállalta hogy kockára fagyva tol egy takkot. Éjszakára találtunk egy RV (lakóautó) parkolót mosdóval, meleg vizes zuhanyzóval – már naon kellett. Másnap egy a közelünkben állomásozó teknősrehab telepbe botlottunk, nem is számítottunk rá hogy korán reggel ekkora élményben lehet részünk. 

Az ország minden részéről ide hozzák a sérült teknőcöket, többnyire valamelyik végtagjuk hiányzik, de olyat is gondoznak, amelynek a tüdeje sérült egy hajócsavar ütésétől, így nem tud lemerülni.

A sok lustálkodó közt a legvirgoncabb a People magazin egykori sztárja, Allison teknős, akinek mindössze egy úszója van, viszont a Sea Turtle Inc. menhely szakemberei egy nindzsaruhát fejlesztettek ki számára. A búvárruhába egy erőátviteli szerkezetet építettek be, amelynek segítségével a teknős képes hajtani magát, ezt egy szénszálas stabilizáló hátuszony egészíti ki.

Allison e nélkül csak kis köröket volt képes megtenni a vízben. Egy kedves gondozólánynak köszönhetően egy már teljesen meggyógyult, viszont a vadvízbe visszaszokni képtelen, hatalmas teknőcöt jól meg is etettünk egy vödör salátával. Naon jóravalónak tűnnek ezek a nyugis őslények, a kínaiaknak üzenem hogy nem éri mostantól megenni őket!!

Egy hirtelen mozdulattól, biztos vmelyik este nem szomjasan, az ágyam megadta magát, de az ilyeneket már simán kezeljük: barkácsbolt, léc/csavar/anya/alátét vásárlás, autószerelő műhelybe fúró kunyerálás, 5 perc hekkelés, 10 perc vitatkozás Attinak a mexikói műhely tulajjal hogy utólag a kölcsönfúróért az anyját akarja lehúzni 15 dodóval. A sikeres küldetés után szél híján csatlakoztunk a strandoló Bazsihoz és Krisztihez. Sport gyanánt a lukjaikba villámgyorsan bemászni szándékozó rákokat kergettük a homokba. Kívülről elég viccesek lehettünk, de a technika kiforrta magát, így kb. 20-30 db gyűjtésénél indultunk a sziget másik felére horgászni. A rákokat nem igazán szerették a halak, viszont Bazsi megmaradt KFC-s csirkehusi maradéka meghozta az eredményt. Nem egy - az előző bejegyzésből ismert - méretes Red Fish, viszont egy kis csutka akadt a horogra, mókázni jó volt.

Bazsi egyébként célként tűzte ki hogy végigpróbálja az utunkba eső híresebb gyorskajáldák mindegyikét. Név szerint a Mc Donalds, KFC, Wendy’s, Popeye’s, Taco Bell, Subway volt meg eddig. Számomra a mexikói ízek miatt a  Taco Bell volt kicsit ízletesebb a többi dagasztó mocsaládéktól. Este amerikai pizzát toltunk, persze ezek mindenre barbecue szószt tesznek, felejthető volt.

Dec. 2-án megvilágosodva ébredtünk, Attival éjszaka jelt kaptunk hogy aznap full egészségesen kell toljuk. Reggel futással indítottunk a fehér parton, fekvőtámaszosdi, majd úszás következett, a sört teljesen skippeltük aznap. A nap második felében egy kisebb felhőkarcolóban egy egészség központot találtunk mikulás sapis feka recepcióssal :), mely tökéletes volt szaunázni és jacuzzizni még Kriszti és Bazsi a Harry Potter új részét nézték a moziban (ketten voltak az egész teremben :) ). Az RV parkolóban éjszakázást 2 nap után mellőztük, most napok óta egy tengerparti zsákutcában horgonyzunk. 

Itt stabil wifi-t csapolunk a lakóautó parkolóval ellentétben és sötétedés után (mikor ott a recepción már senki nincs) visszajárunk zuhanyozni. Mivel 24h-s jegyet kaptunk a health centerbe, másnap reggel kondiztunk, majd ismét lazítás a gőzfürdőben. Az előrejelzés kevés déli szelet ígért du-ra, amit jósolt be is jött, még jó hogy Attila hozta a kis szeles, 16nm-es ernyőt, így felváltva csúszkáltunk a lomha urasággal, amíg a másik videózott, fényképezett.

A helyi kite-osokat kikérdezve, megtaláltuk a legtutibb helyet ahol valaha csúsztam. Többszáz m széles és több km hosszú homokos part, 5 perc befelé ride-olás után is combig érő teljesen flat víz, a parton a helyiek által használt sliderek és kickerek. Egy aprócska hátrány, aminek gondolatával elég nehezen birkózom, rájaveszély a víz fenekén a homokban, így még térdig érő vízben is bodydrag-elek. Előző nap késő du. két helyi kite-os arccal bekészítettünk egy kicker-t (fából összerakott ugrató/emelkedő), hogy a ma reggelre ígért metál szélben jókat ugráljunk rajta.

Dec. 5-e reggel átküldték a szelet a mennyországból! 10 körül csúszásra készen álltunk.

Az új 9-es Naish Charger kite-ernyőm ügyesen muzsikált, minden pillanatot élveztem vele. Már épp kimenni készültem a második 1,5h-s  takk után, mikor Attila unszolására, először megpróbáltam beakasztva a raley-t. Előttem ment és kb. 10 másodpercenként ugrott egyet, amit próbáltam leutánozni. Pár sikertelen után egymás után ugráltam őket én is. Ez A Sikerélmény!

Kimentünk egyet pihenni, majd megunva a tegnapi kicker állító arcokra való várakozást, ketten bevittünk egy könnyebb slidert (vízből kimagasló csúszó elem) kb. a térdig érőbe, így ő is örvendezhetett vmi újnak. Több Giga videót készítettünk, ha vki majd szívesen vágna/szerkesztene mikor hazaértünk, sikítson!

Holnap ismét fújni fog, már alszom is...